A Lattice Semiconductort felvásárló alap mögött ott áll a kínai kormány, nem kell majd nagyítóval keresni a nemzetbiztonsági kockázatokat.
Hirdetés
 

A programozható chipeket gyártó Lattice Semiconductor november elején állapodott meg a Canyon Bridge Capital Partners magántőke-alappal a cég 1,3 milliárd dollár értékű felvásárlásáról. Az oregoni Lattice termékei elsősorban az okos járművek nagy felfutás előtt álló piacát célozzák, nem véletlen, hogy a frissen létrehozott Canyon Bridge 30 százalék fölötti prémiumot fizet a társaság részvényeseinek. A papírokkal ugyanakkor a bejelentést követően is jó 10 százalékkal az ajánlott vételi árfolyam alatt kereskedtek, ami azt jelzi, hogy a piac némileg szkeptikus az üzlet sikeres lezárását illetően.

Az USA egyre kevésbé vevő a kínai vevőkre

A tőkealap egyik befektetője a pekingi China Reform Fund, így a kínai pénz a félvezetőpiac folyamatosan zajló konszolidációjának legújabb fejezetében is megjelenik. A Thomson Reuters adatai szerint a kínai külpiaci felvásárlások és cégegyesítések értéke az idén már a 200 milliárd dollárt közelíti, ami rekordnak számít az előző évek tranzakcióihoz képest, a chipgyártás pedig ezen belül is kiemelkedő jelentőségű területnek számít.

Az amerikai kormányzatnak és szabályozóknak egyre kevésbé tetszik, hogy a kínai állam egész iparágakat "bundáz meg". Az Egyesült Államok egyebek mellett azt nehezményezi, hogy Kína nem kereskedelmi megfontolások, hanem kormányzati érdekek mentén vásárol fel nyugati cégeket és technológiákat, a tengerentúli cégeket igyekszik kizárni saját belső piacáról, miközben állami erőforrások segítségével nyomja le a saját gyártású chipek árát.

Az USA-ban minden hasonló felvásárlást, így a Lattice akvizícióját is jóvá kell hagynia a különböző kormányzati ügynökségek, köztük a pénzügy- és hadügyinisztérium képviselőiből álló bizottságnak, amely a külföldi befektetéseket nemzetbiztonsági szempontból ellenőrzi. A bizottság pedig már több hasonló megállapodást is elkaszált, a félvezetőiparban például idén a Tsinghua Unigroup 3,8 milliárdos befektetési megállapodását fúrta meg a Western Digital merevlemez-gyártóval.

Államtanács, űrprogram, katonai fejlesztések

A Lattice vonatkozó közleménye szerint a tranzakció minden feltételnek megfelel, és már 2017 elején sikeresen lezárulhat. A képet azonban olyan dolgok is árnyalják, mint az a 2012-es eset, amikor kínai állampolgárokat füleltek le, akik a Lattice programozható logikai áramköreit próbálták kicsempészni az országból, idén februárban pedig a Reuters is beszámolt egy állítólagos kínai érdeklődőről, aki végül tisztázatlan okokból nem tett ajánlatot az amerikai gyártó megvételére.

A legfrissebb hírek szerint ráadásul a Canyon Bridge Capital Partners mögött nem egyszerűen kínai források, hanem kínai állami források is állnak, amelyek még a kínai űrprogrammal is közvetett kapcsolatban vannak. Ugyancsak a Reuters tette közzé, hogy a kínai cégjegyzék adatai szerint az alap egyenesen a legfőbb döntéshozó testület, az államtanács pénzügyi támogatásával jött létre.

Ez olyan vörös zászló az amerikai szabályozó szemében, amitő elméletileg átmehetne ugyan a megállapodás, a gyakorlatban azonban minimum kétségessé vált. A Lattice például nem katonai beszállító, de technológiáinak van hadászati célú felhasználása is.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.