A ChatGPT körül pár hónap alatt kialakult hisztéria a kínai MI-fejlesztő cégek árfolyamát is annyira megdobta, hogy az már nem feltétlenül áll arányban a későbbi termékeikben rejlő kockázatokkal.

Már a kínai állami médiában is megjelentek a figyelmeztetések azokról a kockázatokról, amelyek a helyi, ChatGPT-koncepcióra épülő részvények hajszolásával járhat, sőt az ottani MI-fejlesztő cégek is észszerűségre intettek, miután szárnyaló részvényárfolyamaik felkeltették a szabályozók figyelmét – számolt be róla a Reuters. A hírügynökság szerint a november végén bevezetett technológia körüli őrület hatására bizonyos részvények árfolyama két- vagy háromszorosára emelkedett, és csak a kormányzati ellenőrzés alatt álló csatornák figyelmeztetései, illetve az Alphabet hét eleji arcra esése után korrigált valamelyest. Ez utóbbi rövid idő alatt 100 milliárd dollárnyi cégértéket pusztított el, amikor a Google anyavállalata kínos tévedéssel mutatta be a ChatGPT riválisának szánt MI-chatbotját.

A kínai Securities Times pénzügyi lap vezércikkben elemezgetett olyan technológiai koncepciókat, amelyek korábban ilyen részvényvásárlási őrületet generáltak arrafelé. Ezekről pedig megállapította, hogy nem igazán öntötték el a piacot a rájuk épülő, kereskedelmileg sikeres termékek, amelyeknek jó esetben is több időre van szükségük az üzleti életképességük bizonyításhoz. Mint kiderült, az érintett fejlesztő cégek a kínai szabályozók felszólítására megjelölték a tevékenységükkel kapcsolatos a kockázatokat is, miután a generatív mesterséges intelligencia iránti érdeklődés az egekbe lökte részvényeik árfolyamát: ilyen például, ha szolgáltatásaik nem termelnek bevételt, és nincs semmi közük az OpenAI-hoz sem.

Mindenki intelligens chatbotot akar

A Reuters idézi az MI-cégek válaszait a sanghaji értéktőzsde által igényelt tájékoztatásból, amelyek értelmében a szóban forgó technológiák hosszú távú emelkedő tendenciát mutatnak, de érdemes hideg fejjel elemezni a növekedés sebességét és hatásait. Egyikük nagyjából 50 százalékos visszaesésre számít a nettó nyereséget tekintve, és az iparági átlagnál jóval magasabb értékelése miatt óvatosságra intette a befektetőket, mivel az értékelés jelenleg jóval magasabb az iparági átlagnál. Egy másik vállalat azt közölte, hogy saját fejlesztésű, a ChatGPT-re hajazó technológiája még kialakulóban van, és csak belsőleg használják termelőeszközként, annak piaci bevezetése és későbbi hatékonysága viszont ma még bizonytalan.

Bár a kínai technológiai vállalatok óvatossága nagyon is érthető annak tükrében, hogy a kormányzati szabályozók az utóbbi időben nem voltak szívbajosak az ágazat regulázásával, a tempóból azért nem vesznek vissza. A chatbot-versenyhez éppen tegnap csatlakozott egy nehézsúlyú versenyző, az Alibaba Group, miután bejelentette, hogy a ChatGPT-hez hasonló eszközt fejleszt, a Baidu pedig kedden közölte, hogy márciusban teszi elérhetővé Wenxin Yiyan (angolul ERNIE Bot) néven futó MI-chatbotját. A rivális JD.com ugyancsak arról beszél, hogy ChatGPT-szerű technológiát akar integrálni egyes termékeibe, és a NetEase is nagy nyelvi modell (large language model, LLM) bevezetésével kísérletezik oktatási üzletágában.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.