A várakozások szerint a dél-koreaiak hosszú idő után ismét a negyedéves nyereség csökkenéséről számolnak majd be, és a kínai megrendelések visszaesése az egész évet meghatározza majd.

Miután az Apple már január elején egy külön közleményben figyelmeztetett a hivatalosan január végén érkező, és minden előzetes várakozást alulmúló negyedéves eredményeire, a befektetők most a Samsung Electronics nemsokára megjelenő negyedik negyedéves mutatóira figyelnek. Ezekről szólva ugyanis, az Apple csalódást keltő teljesítményéhez hasonlóan, szintén komoly hanyatlásra számítanak, amelynek legfőbb oka ugyancsak a világ második legnagyobb gazdaságának lassulása és az amerikai-kínai kereskedelmi háború közvetlen vagy közvetett hatásai mögött keresendő.

Mindez számokban kifejezve azt jelenti, hogy a piac a Samsung működési eredményének 12 százalék körüli éves csökkenésére számít, ami a Reuters által idézett források szerint 13,3 ezer milliárd won (nagyjából 11,85 milliárd dollár) körül lesz majd, a társaság összes bevételének 5 százalékos visszaesése mellett. A Samsung még tavaly októberben vágta meg a 2018-as pénzügyi évre szóló beruházási keretét, jelezve a memóriacsipek hosszú ideje tartó ár- és keresletnövekedésének végét, amit október és december között a kínai okostelefon-piac 8 százalékos zsugorodása követett.

Bár a Samsung itt jelentéktelen szereplőnek számít a maga 1 százalék alatti részesedésével (mellesleg az Apple is csak 9 százalékon áll), a memóriacsipekből és processzorokból jön a vállalat eladásainak közel 40 százaléka és nyereségének háromnegyede, vásárlói között pedig ott vannak a nagy kínai okostelefon-gyártók, köztük a piacvezető Huawei is. A Reuters ezzel kapcsolatban is iparági becsléseket idéz, amelyek alapján a Samsung csipes üzlete az utolsó három hónapban 3,7 százalékkal kevesebb profitot termelt az egy évvel korábbinál, míg az eddig jól menő memóriacsipek szállításai 10 százalékkal zsugorodtak.

A legnagyobb vevőjük gyengélkedik

A szárazföldi Kína a dél-koreai félvezetőgyártók legnagyobb piaca, legyen szó a Samsungról vagy kisebb hazai versenytársáról, az SK Hynixről, akik 2018 januárja és novembere között az eladásaik több mint 40 százalékát itt ütötték nyélbe. A visszaesés ennek megfelelően 2019 folyamán is folytatódhat, különösen, hogy nem csak a kereslet stagnál, de az árak is csökkennek. A DRAMeXchange adatai alapján a DRAM csipekre a negyedik negyedévben 10 százalékkal, a NAND flash memóriacsipek pedig 15 százalékkal olcsóbban találtak vevőket, és az idei első negyedévre nézve az átlagos árszint további 10 százalékos zuhanására lehet számítani.

A Kínába tartó dél-koreai félvezető-export egyébként két év után első ízben csökkent a legutóbbi három hónapban, és a Samsung negyedévről negyedévre jelentett működési eredménye is ugyanennyi ideje növekedett éves összehasonlításban – csakúgy, mint a kínai ipari termelés, ami decemberben szintén két év óta először esett vissza. Ehhez jön a Világbank előrejelzése, amely szerint a kínai GDP növekedési üteme 2019-ben harminc éve nem látott szintre mérséklődik, így nem meglepő, hogy az elemzők hosszabb hullámvölgyet emlegetnek a Samsung (vagy éppen az Apple) globális üzletét tekintve.

A két vállaltról szólva ide kívánkozik annak a vasárnap bejelentett megállapodásnak a híre is, amelynek értelmében a Samsung telepíteni fog okostelevízióira egy alkalmazást az Apple iTunes szolgáltatásának közvetlen igénybe vételére. Ez már nem csak a böngészést és a lejátszást, hanem az új anyagok kölcsönzését és megvásárlását is lehetővé teszi majd, és mellette az AirPlay 2 szoftver is megjelenik a Samsung okostévéin, ami a tartalmak streamelését biztosítja az iPhone-tulajdonosoknak. Ez az Apple Music és az Amazon Echo tavaly év végi házassága után újabb jele annak a stratégiaváltásnak, amire a gyengülő hardvereladások a legnagyobb gyárókat is rákényszerítik.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.