A tizedik alkalommal kiírt Invitech InnoMax díj és a Vodafone Digitális Díj is társadalmi problémák megoldását támogató ötleteket díjazna.

Tizedik alkalommal hirdette meg az InnoMax Díjat az Invitech, míg a Vodafone Magyarország Alapítvány második alkalommal írta ki Vodafone Digitális Díjat. Mindkét pályázat fő célkitűzése, hogy olyan innovatív ötleteket támogasson, melyek fontos társadalmi problémák enyhítését vagy megoldását segítik. A két pályázatban az is közös, hogy lebonyolításukba bevonták az Effekteam Egyesületet (korábbi nevén Magyar Adományozói Fórum).

10 év, 800 projektötlet, 100 díjazott

Az Invitech idén az esélyegyenlőség, a fenntarthatóság, az egészségügy és az oktatás témakörében várja a digitalizációra és az innovatív megoldásokra fogékony nonprofit szervezetek pályázatait. A pályázat idei újdonsága, hogy a vállalat munkatársai is javasolhatnak egy további díjra környezetükben működő, társadalmilag példamutatóan értékes tevékenységet folytató civil közösségeket. A díjjal járó jutalmak mellé az Invitech szakmai tanácsadást is nyújt.

A beadott projektötletek szakmai zsűri bírálja el, majd a legjobbakat az Invitech közönségszavazásra is bocsátja. Az elmúlt tíz évben közel 800 pályamű érkezett az InnoMaxra, melyek közül mintegy száz projektötlet részesülhetett támogatásban. (A tavalyi nyertesekről itt számoltunk be.)

A díjra idén is magyarországi székhellyel rendelkező, önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek jelentkezhetnek. A pályázatok beadásának határideje 2020. január 15. A zsűri február 15-ig választja ki a tíz legjobbnak ítélt pályamunkát, melyekre a közönség is szavazhat az Invitech Facebook-oldalán február 28. és március 15. között. A cég honlapján megtalálhatók a részletes pályázati feltételek is.

A Vodafone alapítványa is beszállt

A második alkalommal kiírt Vodafone Digitális Díjra idén három témában pályázhatnak magánszemélyek és vállalkozások, köztük nonprofit szervezetek és startupok olyan ötletekkel, melyek a társadalmi jót, a felzárkózást segítik.

Digitális Társadalom kategóriában olyan innovatív digitális megoldásokkal lehet nevezni, melyek a teljes társadalom javát szolgálják, illetve valamilyen módon megkönnyítik a digitális eszközök használatát. A Digitális Esélyegyenlőség kategóriában hátrányos helyzetű csoportok felzárkózását támogató, míg a Bolygónk és fenntarthatóság kategóriába a környezettudatosság széles körű elterjesztését és a környezet megóvását segítő digitális megoldásokat vár a zsűri.

A pályamunkákat 2020. március 6-ig kell beadni. A zsűri április 21-éig hozza meg a döntését. A pályázat részleteiről itt informálódhatnak az érdeklődők.

Piaci hírek

Félünk, hogy képernyőfüggővé válnak gyerekeink, de mi is tehetünk róla

Az okostelefonok elterjedésével párhuzamosan egyre fiatalabb korban kezdik a képernyőket bámulni és nyomkodni a gyerekek. Egy hazai kutatásban fiatal szülők véleményét kérdezték a témáról.
 
Hirdetés

Az MI-k már a spjázban vannak - Magyarországon is

Nemcsak az autóipar, vagy az olyan tech óriások, mint az Amazon használhatnak ma már tanulásra képes gépeket, egyre több az izgalmas alkalmazási terület, akár itthon is.

A hatékonyság növelésének vágya az adatok mentésének és helyreállításának világában is erőteljesen jelentkezik. Nézzük, milyen trendek bontakoznak ki idén!

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.