Egy PwC által készített felmérés szerint a mesterséges intelligenciához köthető üzleti előnyök háromnegyede a vállalatok mindössze ötödénél realizálódik.

A mesterséges intelligencia felfokozott használata egy sor területen óriási problémákat okozott, miközben egyelőre kevés szervezetnél tud konkrét hasznot hozni – persze sok esetben annak is örülni lehet, ha az algoritmus éppen nem hallucinál össze valami bődületes ostobaságot.

Kevesek kiváltsága

A PwC frissen megjelent, AI Performance Study elnevezésű kutatása a céges MI-bevezetésekből származó előnyök eloszlását térképezte fel globálisan, összesen 1217 felsővezető megkérdezésével. A több mint kéttucatnyi iparágból érkező válaszok alapján kiderült, hogy az MI által teremtett gazdasági érték közel háromnegyedét (74%) mindössze a vállalatok ötöde (20%) realizálja.

Az élenjárók az AI‑t kétszer-háromszor gyakrabban vetik be növekedési lehetőségek azonosítására és üzleti modelljük újragondolására, kétszer gyakrabban alakítják át a munkafolyamatokat (a puszta eszközbevezetés helyett), és közel háromszor (2,8) gyorsabban növelik az emberi beavatkozás nélkül meghozott döntések számát. Ők azok is, akik az MI‑irányítás (governance) terén szintén előrébb járnak – fogalmaz a kutatási összefoglaló.

A tanácsadó szerint a különbségek egyik oka, hogy míg az élenjárók már skáláznak és automatizálnak, a többiek még mindig csak pilotprojektek formájában ismerkednek a mesterséges intelligencia lehetőségeivel. A kutatás szerint a legjobban teljesítő vállalatok nem pusztán több MI‑eszközt vezetnek be, hanem a technológiát a növekedés és az üzleti megújulás katalizátoraként használják, és mellette erős adat-, irányítási és bizalmi alapokat is kiépítenek.

A legerősebb AI-teljesítményt nyújtó szervezetek az üzleti modelljük átalakítására és az iparági konvergenciából fakadó növekedési lehetőségekre összpontosítanak. A PwC elemzése szerint ugyanis a pénzügyi siker legfőbb mozgatója ez a fajta bővülés, és nem önmagában a hatékonyságjavulás.

Az éllovasok közel kétszer nagyobb valószínűséggel alkalmaznak autonóm, önoptimalizáló rendszereket, és a versenytársaknál közel háromszor gyorsabb ütemben növelik az emberi beavatkozás nélküli döntések számát. A jelentés szerint a siker kulcsa a "skálázható bizalom": a tudatos MI-irányítás eredményeként a dolgozók is kétszer akkora eséllyel fogadják el a technológia által generált eredményeket.

A szétszakadás éve?

Az összefoglaló kulcsévként azonosítja 2026-ot: ha nem változik a megközelítés, az MI‑éllovasok és a lemaradók közti különbség idén csak még tovább nőhet. Mindez már ma is megmutatkozik a bizalomban és a versenyképességben, és gyorsan tovább nő azoknál, akik nem váltanak szemléletet. Az élenjárók gyorsabban tanulnak, a bevált megoldásokat gyorsabban kiterjesztik, és biztonságosan, nagy léptékben automatizálják a döntéseket – zárul a PwC tanulmánya.

Piaci hírek

Milliárdnyi ember elől ihatja el a vizet a mesterséges intelligencia

Az ENSZ egyik szervezetének friss jelentése olyan óriási energia-, víz- és földterület-felhasználásra figyelmeztet, ami súlyos környezeti és méltányossági kihívásokat vet fel a globális MI-infrastruktúrát illetően.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.