Legutóbb augusztus végén számoltunk be róla, hogy az okostelefon-piac történelmi mélységekbe süllyedt, miután az elmúlt két évben folyamatosan csökkenő forgalmat mutatott, és az IDC is jelentősen rontotta az idei szállítások mennyiségére vonatkozó korábbi becslését, jelezve, hogy az ágazat egy évtizede nem produkált ilyen alacsony éves szállítási volument. Bár a piackutató jövőre már 4,5 százalékos növekedést valószínűsített, az Apple volt az egyetlen szállító, amelynek forgalma a felső kategóriás készülékek iránti keresletnek és az átlagosnál hűségesebb vásárlói bázisnak köszönhetően alig volt érezhető a válság.
Az első biztató jelekre szeptemberig kellett várni, októberben pedig ismét növekedésnek indult az okostelefonok globális piaca, ami a Counterpoint Research legfrissebb adatai alapján a feltörekvő piacok fellendülésének volt köszönhető. A több mint két éves zuhanás után az eladások ezúttal 5 százalékkal növekedtek éves összehasonlításban, így 2021 júniusa óta most először sikerült megtörni a 27 egymást követő hónapig tartó negatív sorozatot. Bár az elhúzódó gazdasági krízis arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy tovább húzzák a használt készülékek cseréjét, hajlamosak a drágább és tartósabbnak gondolt modellek felé fordulni.
Az Apple-nek ezúttal is mindegy volt
A globális okostelefon-eladásokat az elmúlt időszakban több tényező is befolyásolta, kezdve az alkatrészhiánnyal, a készletek felhalmozódásával és a csereciklusok meghosszabbodásával – idézi a Reuters a Counterpoint jelentését. A piackutató az októberi erőteljes növekedést követően már arra számít, hogy a piac a teljes negyedik negyedévet is pozitív eredménynel zárhatja, a következő negyedévekben pedig fokozatos fellendülést mutathat majd. Erre 2021 nyarán a COVID-19 világjárvány hatásainak mérséklődésével kerülhetett sor, ezúttal pedig elsősorban a feltörekvő piacok hajtják a kereslet növekedését.
A folyamatos fellendülés leginkább a Közel-Keleten és Afrikában tapasztalható, de hozzájárul a Huawei erősödése is Kínában és az ünnepi bevásárlási szezon kezdete is Indiában. A gyártók közül a Huawei kínai okostelefon-eladásai igen látványosan, 37 százalékkal növekedtek a harmadik negyedévben, ahogy a vásárlók lecsaptak azokra a Mate 60 sorozatú telefonokra, amelyeket a kínai félvezetőipar helyzetét vizsgálva rendszeresen darabokra szednek. A fejlettebb és telítettebb piacok lassabban állnak talpra, ezeken a helyeken a Counterpoint az Apple iPhone 15-ös sorozatának piacra dobását tartja a növekedés fő tényezőjének.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak