A Nokia hálózati alapkutatásokkal foglalkozó részlege, a Nokia Bell Labs vezeti azt a konzorciumot, amely az 5G korszakra szabott, új generációs platformszolgáltatást fejleszti.

A távközlési szolgáltatók, a nagy IT-cégek és a területen mozgó kis- és közepes vállalatok mellett akadémiai kutatóműhelyeket is magában foglal a Nokia Bell Labs vezette csoport, amelynek a távközlési piacról ismertebb tagjai között ott van a BT és az Orange, míg a tudományos intézményeket a milánói Bicocca vagy a Danmarks Tekniske Universitet képviseli.   

A konzorcium uniós forrásokból finanszírozza azt a fejlesztési projektet, amelynek kereteiben új platformszolgáltatási modellt hoz létre a felhő által meghatározott 5G korszakra hangolva, mivel az minden korábbinál jobban átalakítja számos iparág és szolgáltatás működését. Az NGPaaS projekt a 2014-ben az Európai Unió és a távközlési cégek között létrejött úgynevezett 5G Infrastructure Public-Private Partnership (5G-PPP) keretében valósul meg – derül ki a konzorcium megalakulásáról szóló közleményből.

A projekthez minden bizonnyal a Magyarországon folyó fejlesztések is hozzájárulnak. A Nokia több mint kétezer fős fejlesztőközpontot működtet Budapesten, ami nem mellesleg az anyavállalat egyik meghatározó globális fejlesztői bázisa. Itt készül például a Nokia Cloud Application Manager, amely abban segíti a mobilszolgáltatókat, hogy egyszerűen és gazdaságosan kezelhessék a hirtelen megugró kapacitásigényeket.

A budapesti bázis emellett a finn cég az 5G-s kutatásainak egyik központja, de a Corvin sétányon nemrégiben átadott új épületben helyett kapott az anyavállalat alapkutatásaival foglalkozó központja, a Nokia Bell Labs egy részlege is.

Mennyire érdekli a cégeket az 5G-re?

Az újgenerációs PaaS-ra a leginkább a szolgáltatóknak lesz szüksége, hogy a lehető legtöbbet ki tudják hozni az épülő hálózataikból – amire érdemes is odafigyelniük mivel az 5G láz egyre fokozódik. A Gartner nemrégiben végzett egy globális kutatást 1600 cég körében arról, hogy a vállalati szegmens mennyire vevő az 5G-re. A felmérés eredménye, hogy a megkérdezett vállalkozásoknak már most is a háromnegyede készen állna rá, hogy többet fizessen az 5G mobilhálózatok képességeiért, mint a jelenlegi 4G hálózati tudásért.

Az iparágakon belül nem véletlenül épp a távközlési ágazat hajlandó leginkább megfizetni az új technológia felárát, leginkább a saját, belső céljaira.  Mindeközben a gyártó- és szolgáltatóipar, valamint a kormányzati szektor kevésbé lenne hajlandó a zsebébe nyúlni. Azokban az ágazatokban, ahol a szereplők ma még kevésbé vannak meggyőzve az 5G üzleti hasznáról, a telekom szolgáltatóknak kell dolgoznia rajta, hogy rávegyék a vonakodó ügyfeleket mielőbb kezdjék el az 5G migrációt.

Miközben a válaszadók meghatározó része hajlandó felárat fizetni az 5G-ért, mégis alig 8 százalékuk gondolja azt, hogy az új technológia költségcsökkentést vagy bevételnövekedést eredményezhet. A többség az 5G-re elsősorban úgy tekint, mint egy újabb hálózati evolúciós lépcsőre, és csak másodsorban gondolja azt, hogy a digitális üzlet alapjául szolgál.

Sok még a tévhit az új technológiáról

A felmérés másik érdekes megállapítása szerint a távközlési szektor szereplői, szemben az egyéb iparágakéval, kevésbé vannak meggyőzve arról, hogy az 5G bevételnövelő tényező. Ők sokkal inkább elkerülhetetlen infrastrukturális fejlődési fokként értékelik a hálózati generációváltást.

A válaszadók fele az 5G-t videók megtekintésére és a vezetékes vagy vezeték nélküli kapacitások növelésére használná, de még ennél is többen vannak, akik szerint elsősorban a hálózatba kötött eszközök kommunikációjára kell az új technológia. Ezt meglepőnek tartják a szakértők annak fényében, hogy 2023-ig a dolgok internetéhez (IoT) a legtöbb országban elégségesek a meglévő hálózati kapacitások. Ráadásul a már ma is rendelkezésre álló alternatívák, beleértve a wi-fit vagy a Bluetooth-t, jóval olcsóbb alternatívát jelentenek az 5G-nél.  

Más tekintetben is nagy még a zavar a fejekben. A megkérdezett vállalkozások 84 százaléka meg van győződve róla, hogy az 5G technológia 2020-ra már nagyon széles körben elterjedt lesz, holott ez a legmerészebb jóslatok szerint sem következhet be 2022 előtt. A Gartner becslése szerint 2020-ig a saját hálózattal rendelkező távközlési cégeknek mindössze a 3 százaléka vezet be kereskedelmi 5G szolgáltatást.

Mint már többször is megírtuk Magyarországnak is nagyok az ambíciói az újgenerációs mobil hálózat elindításával kapcsolatban, együttes ipari és kormányzati szándék, hogy ott legyünk az európai rajtnál.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.