Végzett a rászakadt feladattal az európai illetékességű ír adatvédelmi hatóság, már a tagállami partnereknél van a Meta szolgáltatásait érintő döntés tervezete.
Hirdetés
 

Az ír adatvédelmi hatóság (Data Protection Commission, DPC) csütörtökön osztotta meg frissített rendelettervezetét más uniós szabályozó hatóságokkal, ami a szervezet szóvivője szerint újabb lépést jelent a Facebook vagy az Instagram (vagyis a Meta) felhasználóit érintő, Európából az Egyesült Államokba irányuló adatátvitelének felfüggesztéséhez. A dolog előzménye, hogy a DPC még 2020-ban ideiglenes végzéssel blokkolta azt a mechanizmust, amelyet a Meta az uniós felhasználók adatainak a tengerentúlra való továbbítására használ, miután EU legfelsőbb bírósága is érvénytelennek minősítette az azt lehetővé tevő keretrendszert.

Ezt követően az Európai Unió és az USA tavasszal már bejelentett egy előzetes megállapodást a bizonytalanság megszüntetésére, amelyik lehetőséget teremtett az adatáramlás továbbvitelére a végleges megállapodásig. Az illetékes adatvédelmi szervezet, a DPC vizsgálata azonban ezzel párhuzamosan folytatódott, miután a meta és más nagy technológiai vállalatok uniós központja Írországban található, a mostani tájékoztatás pedig a vizsgálatot lezáró döntés tervezetéről szól, amelynek konkrét tartalmát az írek egyelőre nem kívánták bemutatni.

Az adatátvitelt leállítani nem kell félnetek jó lesz

A Reuters tudósításából kiderül, hogy a z Európai unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) értelmében a blokk szabályozóinak egy hónap áll mostantól a rendelkezésükre, hogy elmondják véleményüket a végső döntés meghozatala előtt, bár az időközben benyújtott kifogások további hónapokkal tolhatják ki a határidőt. A Meta már korábban is arra figyelmeztetett, hogy az új transzatlanti adatátviteli keretrendszer nélkül valószínűleg nem lesz képes fenntartani a Facebook és az Instagram európai szolgáltatásait.

A DPC vezetője februárban arról beszélt a hírügynökségnek, hogy a Meta adatáramlásának leállítása nem lesz azonnali hatással más technológiai vállalatot, de potenciálisan több százezer entitást kell majd megvizsgálniuk. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a szóban forgó határozat a Meta egy másik leányvállalatára, a WhatsApp-ra sem vonatkozna, mivel annak a csoporton belül másik adatkezelője van. A vállalat most újra üdvözölte, hogy folyamatban van a végleges szabályok lefektetése az EU és az Egyesült Államok jogi ütközéseinek feloldására, bár az ideiglenes megállapodás kapcsán uniós tisztviselők úgy nyilatkoztak márciusban, hogy az alsó hangon is hónapokat vesz majd igénybe.

Piaci hírek

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.