A keresőtrendekről szóló, három évre visszamenő információ a járvány terjedésének feltérképezésében segítené a hatóságokat és a kutatókat.

A Google szerdán egy nagy csomó adatot tett elérhetővé azokkal a webes keresésekkel kapcsolatban, amelyek a koronavírus-fertőzés tüneteivel állnak összefüggésben. Ez több mint 400 olyan keresőkifejezést ölel fel az elmúlt három évből amelyek a betegség különféle jeleihez, szimptómáihoz és általában az ahhoz kapcsolódó közérzethez rendelhetők, és első körben az Egyesült Államok területéről származó kérdéseket összesíti idő és hely szerinti bontásban. Az anonimizált adatkészlettel a Google azt a munkát próbálja segíteni, amelyeket az egészségügyi hatóságok és kutatók végeznek a járvány terjedésének feltérképezésében.

A vállalat nem egyszerűen a keresések számának változását mutatja be, hanem a vonatkozó blogbejegyzése szerint úgy próbál trendeket meghatározni, hogy egy százas skála értékeivel normalizálja a megfelelő kifejezéseket, és a Google Trends működéséhez hasonlóan ábrázolja a kiugrásokat. Az azt is jelenti, hogy az adatok nem tartalmazzák az egyes kereséseket, de a tünetek és kondíciók szerint segítenek pontosan meghatározni azok eloszlását és volumenét, lehetőséget adva az összehasonlításra is a járvány felbukkanása előtti állapotokkal.

Sok mindent kiolvasnának a keresésekből

Ahogy más területeken, úgy az emberek az egészségi állapotukkal kapcsolatban is gyakran fordulnak legelőször az internetes keresőkhöz, az ilyen összefüggéseket pedig már korábban is igazolták például a betegség tüneteire utaló kulcsszavak szaporodása és a halálozási statisztikák, sőt a "szuperterjesztőnek" nevezett események és rendezvények között. A járvány orvosi vonatkozásai mellett természetesen a gazdasági vagy társadalmi jellegű jatások feltérképezése és előrejelzése is fontos, ebben pedig ugyanilyen hasznos eszköz a keresési trendek elemzése.
 

forrás: blog.google/technology/health


Néhány nappal ezelőtt számoltunk be a Microsoft egyik hasonló projektjéről, amely ilyen értelemben segítene felmérni az egyes járványügyi döntések következményeit az érintett közösségekben. Az általuk fejlesztett keretrendszer a Bing keresőben zajló felhasználói interakció értelmezésével értelmezné a fizikai, pszichológiai és gazdasági-szociális szükségletek alakulását, ami egyelőre 14 hónap, illetve 35 millió webes keresés és a földrajzilag hozzájuk kapcsolódó 36 ezer irányítószám elemzésével ad képet az egyes folyamatokról.

A Google közleménye a vállalat egészségügyi ágazatának egyik vezető kutatóját idézi, aki szerint a keresési trendek adatainak tanulmányozása korábbi és sokkal pontosabb indikációt biztosíthat a járvány (újra) kitöréséről az ország különböző részeiben. Ezt azért is tartja különösen lényegesnek, mert a most kialakult helyzetben a járvány terjedésének másodlagos egészségügyi következnényeivel is foglalkozni kell, tekintettel az emberek általános közérzetének változására és az ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenné válására.

Az influenzával nem igazán jött össze

A "COVID-19 Search Trends symptoms data set" közzététele egyébként a Google Cloud egy átfogóbb, COVID-19 Public Datasets nevű programjának a része, amit a társaság idén nyáron indított el, párhuzamosan azzal az együtműködéssel, amelyet a Harvarddal folytat a COVID-19 predikciós modellek kidolgázására. Ebben mások mellett a Johns Hopkins Center for Systems Science and Engineering (JHU CSSE) publikus adatkészletei, a Világbank globális egészségügyi adatai vagy az OpenStreetMap információi is szerepelnek, amelyeket a Google Cloud ingyenesen tárol és tesz elérhetővé.

A koronavírus-fertőzésekkel összefüggő keresési statisztikák egyelőre angol és spanyol nyelven állnak rendelkezésre, de a későbbiekben ez bővülhet, mint ahogy az USA-n kívül azoknak az országoknak a listája is, amelyek megfelelnek bizonyos (egyelőre nem definiált) küszöbértékeknek a felhasználók személyes adatainak védelmében. Ez utóbbit az úgynevezett differential privacy eljárással erősítik, véletlenszerű zajjal egészítve ki a felhasználói információkat, gyakorlatilag lehetetlenné téve az egyes felhasználók beazonosítását.

Bár a két esetet nem feltétlenül érdemes egymáshoz hasonlítani, azt mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a Google korábban már az influenza vonatkozásában is próbálkozott ilyen típusú elemzésekkel. A 2008-ban indított Google Flu Trends ugyancsak a keresési aktivitásból próbált trendeket azonosítani a betegség terjedésében, a projektet azonban 2015-ben elkaszálták, miután az rendszeresen és igen nagy mértékben túlértékelte az influenzajárványok prevalenciáját.

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.