A tervek szerint 50 dollárba kerülne a váz, amit igény szerint kiegészíthetnek a felhasználók.

A Google és annak jövőbeli terveit gondozó Advanced Technology and Projects (ATAP) csoportja egyre több életjelet ad magáról az utóbbi hónapokban. A külvilágról három dimenziós térképet készítő kísérleti mobil is ehhez, az eredetileg a Motorola kötelékébe tartozó fejlesztőcsapathoz köthető, ahogy a tavaly egyik legizgalmasabb ötletének, a blokkokból összerakható mobilkészülék gondolata is az övék.

Lassan formát ölt a nagy terv

A Project Ara volt az elmúlt év legmegosztóbb híre, hiszen sokan önmagában már azt is vitatták, hogy technológiailag kivitelezhető az, hogy egy telefont a vásárlója, felhasználója alkotóelemenként rakja össze. Az ATAP munkatársai gőzerővel dolgoznak a projekten, a folyamatról pedig a Time készített egy nagy lélegzetű összeállítást, amiből több, érdekes, és eddig nem hallott részlet derült ki.

A Project Ara lelke, vagy kiindulópontja egy teljesen lecsupaszított, mindössze áramkörökből és egy WiFi modulból álló alaplap, ami a mostani tervek szerint 50 dolláros áron kerülne kereskedelmi forgalomba. Ezt az önmagában még használhatatlan vázat lehet, kell kiegészíteni olyan alkotóelemekkel, amire a felhasználónak szüksége van, és ebben rejlik az ötlet legnagyobb ereje. A moduláris telefon úgy működne, mint ahogy a számítógépet bővítjük, vagy komponensenként összerakjuk, és ahogy a PC-bővítés is leginkább a kocka felhasználók időtöltése, úgy az ATAP vezetői szerint az Ara is pontosan nekik készül.

Középen a váz, körülötte a különböző modulok

A fejlesztés jelenlegi állapota szerint három különböző méretű vázban gondolkodnak a mérnökök. A mini, médium, illetve jumbo névre hallgató kiinduló szettek közül a legnagyobb már a phablet kategóriába tartozó készülékekhez hasonlít, így annak megfelelően jóval több komponenst lehet a vázra felhelyezni. Az átlagos, közepes kivitel 10 modult képes fogadni, és a Time cikkében az ATAP munkatársai igyekeztek kitörölni a fejekből a blokk elnevezést, mert ez alapján sokan úgy gondolják, hogy a végeredmény egy nagy, nehéz, otromba készülék lesz.

Ehhez képest a modulok sokkal inkább csempékhez hasonlítanak, amelyek egyenként nem haladják meg a 4 mm-es vastagságot Ez így a végén egy legfeljebb 9,7 mm-es mobilt eredményez, ami csak egy kicsit vastagabb, mint pl. a HTC One készüléke. A tervezés egyik legnagyobb kihívása, hogy miként tarthatóak össze ezek az alkotóelemek úgy, hogy a mobil ne essen szét a zsebben, de akkor is egyben maradjon, ha véletlenül elejti a felhasználója.

Mindenkinek, aki szereti

A mostani állás szerint ezt mágneses zárnyelvekkel oldják meg, amelyek oldása és zárása egy alkalmazással vezérelhető, a csere pedig hot swap alapú, azaz a modulokat működés közben, a telefon újraindítása nélkül lehet cserélgetni. A cél az, hogy egy olyan mobil legyen a végeredmény, ami semmiben sem ad rosszabb felhasználói élményt, mint a többi, piacon lévő termék – ezt támasztja alá az is, hogy a Project Ara készülékei víz- és porállóak lesznek.

A legnagyobb kérdés azonban továbbra is az, hogy kinek kell majd egy ilyen mobil? Az fejlesztőcsapat tagjai több példát hoznak arra, hogy kiknek lehet érdekes a moduláris mobil: a zenésznek, újságírónak, aki nagy érzékenységű mikrofonra vágyik, a tech megszállottaknak, akik 3D-ben szeretnének videót rögzíteni, vagy a különleges projekten dolgozó csapatoknak, akiknek mélységérzékelőre, vagy egyéb speciális szenzorra van szükségük a munkájukhoz, és a teszt eszköz elkészítése egyébként kivitelezhetetlen lenne. Az ATAP szerint Project Ara kiváló ellenpólusa lesz az Apple és egyéb nagy gyártó által kihozott teljesen zárt, megbonthatatlan felépítésű készülékeinek, alternatívát nyújtva azoknak, akik szeretnek kísérletezgetni.

A projekt sikeréhez elengedhetetlen a fejlesztők bevonása, mely lehetőséget a Google sem szeretné elszalasztani. Az ATAP egy egész konferencia sorozatot indít ebben az évben, aminek az első megállója áprilisban lesz, ahol közzéteszik a különböző típusú, célú modulok kidolgozásához szükséges fejlesztői készletet.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.