Egy holland sofőr biztosan nem bánta meg a Teslájára költött pénzt. Az autó biztonsági rendszere ugyanis előre látta az autópályán bekövetkező balesetet.

Úgy tűnik, hasznos volt ősszel fejleszteni a Teslák radarrendszerét. Az alábbi eset egy holland autópályán történt, ahol a fejlett önvezető képességekkel rendelkező elektromos csúcsjármű másodpercekkel korábban jelezte a veszélyt, mint ahogy maga a baleset valóban megtörtént volna.

Távolba látó algoritmus

A Twitterre feltöltött felvételen szépen tetten érhető, milyen gyorsan és mennyire "mélyen" képes felfedezni a problémát az autó szenzorrendszere. Az ütközésre figyelmeztető hang ugyanis már akkor hallható, amikor a Tesla előtt haladó (és később a balesetet okozó) jármű fékje még fel sem villant. Az autópilóta ráadásul azonnal megkezdte a sebesség csökkentését is, amire utólag az emberi sofőr csak rásegített a végén. 

 

 

A radarrendszer tehát nem csak a közvetlenül a Tesla előtt haladó autót monitorozta, hanem "látta" a kettővel előbb közlekedő jármű hirtelen sebességcsökkenését is, amit veszélyesnek érzékelt, és ezért kapcsolt riadó üzemmődba. Bár a felvétel alapján úgy tűnik, a hátulról az előtte lévő kocsiba csapodó autó sofőrje gyorsabb és határozottabb manőverrel elkerülhette volna a balesetet, a végén valóban a robotpilótának lett igaza.

Újra egyenesben?

Idén nagy sajtóvisszhangot kapott az a májusi baleset, amelyben életét vesztette a sofőr, aki a cég Autopilot elnevezésű vezetéssegítő algoritmusára bízta a kormányzást. Mintegy a tragikus eseményre válaszul, ősszel a vállalat frissítette az első generációs autók szoftvereit, hogy azok többek között a fenti szituációkban is okosabb döntéseket tudjanak hozni.

Ezzel párhuzamosan bejelentették, hogy mostantól minden gyárból kigördülő Tesla olyan műszaki felszereltséggel rendelkezik majd, amely a megfelelő szoftveres támogatással valóban képes lehet teljesen önálló közlekedésre. A ténylegesen emberi beavatkozás nélkül elboldoguló autókhoz még szükséges az algoritmus finomítása, de a raklapnyi új szenzor beépítésével elvileg ez már egy egyszerű szoftverfrissítéssel aktiválható lesz a gyártó járművein.

Cloud & big data

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.