Hang- és videochat-funkciókkal épül-szépül az Elon Musk által megálmodott szuperalkalmazás, amelyben megjelenik a titkosított közvetlen üzenetküldés is.
Hirdetés
 

A Twitter vezérigazgatója, Elon Musk kedden ismertette a platformra érkező új funkciók újabb részleteit, természetesen egy Twitter-bejegyzésben. Musk tavaly már többször is beszélt a "Twitter 2.0"-nak hívott alkalmazással kapcsolatos terveiről, amire "Everything App" néven is hivatkozott, és elmondása alapján olyan olyan funkciókat tartalmaz majd, mint amilyen titkosított közvetlen üzenetek küldése, a hosszú formátumú tweetek megosztása vagy a különféle fizetési szolgáltatások.

Most kiderült, hogy a titkosított üzenetküldést mellett "hamarosan" a hang- és videohívásokat is elérhetővé tennék a Twitter felhasználóinak, hogy a platformon anélkül beszélgethessenek egymással a felhasználók, hogy megadnák egymásnak a telefonszámukat. A hívásindítás lehetőségével a mikroblog-platform egy szintre kerülne azokkal a csatornákkal, például a Meta közösségimédia-alkalmazásaival, a Facebookkal és az Instagrammal, amelyek szintén rendelkeznek ilyen funkciókkal.

Másokon már kifogott a dolog

Musk szerint a titkosított közvetlen üzenetküldés "egy változata" szerdától elérhető lesz a Twitteren, de azt nem közölte, hogy később a hívások is titkosítva zajlanak-e majd. Ahogy annak idején beszámoltunk róla, az üzletember a Twitter megvásárlása előtt is egy "szuperapp" megalkotását vázolta fel, amelyen keresztül a felhasználók elvégezhetnék napi teendőiket. Az alkalmazást akkoriban X-ként emlegette, és az akkori terveiből az derült ki, hogy lemásolná a kínai WeChat üzleti modelljét.

Ez utóbbi a csevegés és a fizetési szolgáltatások mellett a jegyrendelést és a fuvarmegosztást is lehetővé teszi, bár arra sokan már annak idején is felhívták a figyelmet, hogy a kínaitól eltérő környezetben nem lenne ennyire triviális dolog egy szuperapp megalkotása, amivel a Facebook és az Amazon is kísérletezett. Hétfőn egyébként az is kiderült, hogy a Twitter megkezdi a régóta inaktív fiókok eltávolítását és archiválását, így egyesek csökkenést tapasztalhatnak majd követőik számában.

Közösség & HR

Megtolták az ünnepi szezont a PC-gyártók

A vártnál is erősebb utolsó negyedévet zárt a személyi számítógépek szegmense, ahol éves szinten is erőteljes növekedést hozott 2025. Idén azonban már nem ennyire fényesek a kilátások.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.