Az amerikai McCuneWright ügyvédi iroda indított jogi eljárást a dél-koreai konszern ellen, annak Galaxy Note 7 okostelefonja kapcsán. A felperes nem a gyártási hiba miatt perelte be a Samsungot, hanem a vállalat visszahívási programjának működését kifogásolta. Egészen pontosan azt, hogy a termék-visszahívás során a felhasználók egy része hetekig telefon nélkül maradt.
A per kártérítést követel a dél-koreaiaktól, a kimaradt időszakra vonatkozó szolgáltatási összeget akarja behajtani rajtuk. Ami valahol logikus, hiszen ezalatt az előfizetéssel rendelkezőknek ugyanúgy fizetnie kellett a mobilszolgáltatás díját, mintha használhattak volna telefont.
Mivel az eset sokakat érinthet – csak az USA-ban kétmillió készülék talált gazdára -, ezért a felperes keresi a lehetőséget arra, hogy az ügyet csoportos perré (class action) tegye, minél több károsultat bevonva az eljárásba.
"Ugyan a Samsung cseretelefont vagy pénzvisszafizetést kínált fel az érintettek számára, nem térítette meg havi kiadásuk arra az időszakra vonatkozó részét, amit feleslegesen fizettek azért, mert egy használhatatlan Note 7-essel rendelkeztek" – foglalta össze az ügyvédi iroda.
A Samsung hivatalos válaszában úgy nyilatkozott, hogy nem kíván reagálni folyamatban levő eljárásra.
Minden idők legnagyobb IT-s bukása
Még szeptember elején derült ki, hogy a csúcskategória csúcsát képviselő okostelefon-táblagép szerelemgyerekeként megszületett eszköz akkumulátora hajlamos túlmelegedésre. Ezért a vállalat úgy döntött, visszahívja a készülékeket, és újra cseréli bennük az energiaellátásról gondoskodni hivatott telepeket.
Ám mivel ez utóbbiak is hibásnak bizonyultak, ezért a Samsung kénytelen volt teljesen leállítani a Note 7 vonal gyártását. Amint az várható volt, az eset miatt tömegével fordulnak el az emberek a modelltől, ami komolyan érinti a vállalat hírnevét. A Branding Brand nevű, e-kereskedelemi platform ezer fő részvételével végzett közvéleménykutatást. A nyilatkozók közel 40 százaléka közölte, hogy végzett a Samsung telefonokkal - nem csak kifejezetten a Note vonallal, a gyártó teljes mobilkommunikációs termékpalettájával).
A történtek valódi hatása majd jövő tavasszal, a Samsung Galaxy S8 megjelenésekor lesz mérhető; addig pedig még sok idő telik el, ami elhomályosíthatja a Note 7 blamázst. Bár a média bizonyára gondoskodni fog a gyártási hibás akkumulátorok és a dupla-visszahívás felidézéséről.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak