Az első körben Budapesten és a Balaton környékén lesz LPWAN technológiájú hálózat. SIM kártya sem kell hozzá. A hajósok hamarosan használhatják is.

Az MVM NET után az Antenna Hungária is beszáll IoT (Internet of Things) hálózatépítésbe. Az MVM NET 450 MHz-es LTE hálózatával szemben, melyhez a frekvenciát az állami vállalat három éve nyerte el, az Antenna Hungária (AH) az LPWAN (Low Power Wide Area Network) technológiát használja.

A 2014-ben álllami tulajdonba került AH elsőként Budapesten és a Balaton térségében építi ki az elsősorban a szenzorok kommunikációját segítő rendszerét, melynek használatához – ellentétben az LTE-vel, nem kell SIM kártya és internet-előfizetés sem. A cég közleménye szerint már az is megvan, hogy első szolgáltatás a NauBit iSol Kft. által fejlesztett SmartBoat lesz, amit már tavasztól használhatnak a balatoni hajósok. A hajókra fel kell szerelni egy központi egységet, amely az AH hálózatán keresztül tudja továbbítani a hajók szenzorainak adatait, melyeket egy okostelefon-app jelenít meg.

A SmartBoat központi egysége lényegében egy olyan számítógép, amely maga is tartalmaz szenzorokat, valamint akár egyéb professzionális SeaTalk szabványú hajóműszereket is rá lehet kapcsolni. A központi egység a beérkező adatokat feldolgozza, és a LPWAN hálózaton keresztül egy központi adatbázisba továbbítja. A hajón Bluetooth kapcsolattal lehet elérni. A rendszer a feldolgozott adatokból számított értékeket is előállít, például a valódi szél irányát és erejét vagy a célhoz képesti sebességet. Van benne útvonal-tervezési lehetőség. Az útvonal részletei elmenthetők későbbi elemzés céljából. A mobil app távoli felügyeletre is alkalmas (akkumulátor-töltés vezérlése, mozgásérzékelés stb.)

Kevés adathoz fejlesztették

Az LPWAN technológiát kifejezetten a kisméretű adatcsomagok továbbítására (a szenzorok jellemzően ilyeneket továbbítanak) fejlesztették ki. Európai régióban a 868 és 433 MHz-es sávot használja, és nagy előnye az alacsony energiaigényt. Az alacsony energiaigény nem csak a szenzorokra, hanem végponti kommunikációs berendezésekre is jellemző, ami hosszú élettartamot biztosít az eszközök számára, az energiaellátást biztosító telepek akár 10 évig is bírhatják csere nélkül. A Long Range (LoRa) rádiós technológia felhasználásával akár több tíz kilométeres sugárban is lehetővé válik a vezeték nélküli átvitel az eszközök között (sűrűn beépített területeken, jellemzően városokban max. 15, ritkábban lakott területeken max. 30 km).

Szintén fontos előnyként említik az LPWAN hálózatoknál, hogy az IoT megoldásokat alacsony beruházási költséggel, egyszerű telepítést és bővítési lehetőséggel lehet kiépíteni.

Annak ellenére, hogy a technológia kifejezetten fiatal, az első LPWAN protokoll, a LoRaWAN R1.0 mindössze szűk két éve jelent meg jó esélyekkel indul az egyre jobban felpörgő IoT-piacon. A ReportsnReporst egy 2015-ös előrejelzése szerint 2020-ig a 30 milliárd dollárhoz közelíthet az arra épülő globális piac.

Konzumer tech

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.