Az új platform drasztikus módszerekkel tartaná vissza felhasználóit a túlköltekezéstől.

Az Internet Of Things eddig is sok vállalat fantáziáját megmozgatta már, de a brit Intelligent Environments ötlete talán az összesen túltesz. Az elsőre viccnek, aztán mégis teljesen komolynak tűnő elképzelés abból indul ki, hogy a pénz olyan mértékben megfoghatatlanná, virtuálissá vált, annyira nehezen követhetőek a költéseink, hogy szükség lenne egy olyan szolgáltatásra, ami markánsan figyelmeztet, amennyiben túlköltekeztünk.

Beüt a rendszer

A világ első, IoT alapon szerveződő banki szolgáltatása a felhasználók birtokában lévő eszközökkel kommunikálna és egy új csatornát nyitna azért, hogy értesítse őket pénzügyeik alakulásáról. Az Intelligent Environments szakemberei ezt jelenleg két módon prezentálják, amelyek közül az egyik egy olyan karperec, amelyről már mi is írtunk korábban. A Pavlok vibrálással, illetve kisebb elektrosokkal igyekszik formálni viselőjének szokásait, ezért kézenfekvőnek tűnik ezt a tudást a pénzügyekbe átemelni.

Az IoT bank működéséhez mindössze annyira van szükség, hogy legyen egy pénzügyi limit, aminek megközelítése, vagy átlépése különböző következményekkel jár. Vagyis amennyiben elszalad velünk a ló és túl sokat költenénk, akkor a karperec először vibrálással figyelmeztet, ha pedig nem állunk le, akkor jön az erősebb behatás egy a 255 voltos áramütés formájában. Ez legfeljebb kellemetlen az ember számára, de arra bőven elég, hogy rájöjjön, túlszaladt a pénzügyi limiten.

Nem mindenki örül majd

A másik lehetséges következmény a Nest termosztát vezérlése a pénzügyek alakulásának fényében. Amennyiben szorul a hurok, akkor a rendszer a fűtés leszabályozásával igyekszik spórolni, ami persze inkább a figyelmeztetésről és nem feltétlenül a költségek visszafogásáról szól.

A fejlesztők tisztában vannak vele, hogy a bankokkal nem lesz egyszerű elfogadtatni az új technológiát, mivel az ő érdekük nem mindig az, hogy az ügyfelek minden esetben kontrollálják költéseiket. A BBC által idézett szakértők kifejezetten károsnak tartják, hogy életünket, illetve annak olyan fontos részét, mint a pénzügyek, IoT alapú rendszerekre bízzuk, mivel az rengeteg biztonsági és etikai kérdést is felvet.

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.