Lapértesülések szerint a jövő tavaszra várt Windows 9 eddig sosem látott kedvezményekkel, akár ingyenes frissítéssel csábítaná magához a korábbi Microsoft rendszerek kitartó felhasználóit.
Hirdetés
 

Lehet, hogy a Microsoft ezúttal valóban elszánta magát, és a korábbi Windows-verziók felhasználóit ingyenes frissítéssel csábítja majd át a jövőre érkező Windows 9-re. A ZDnet riportere, a Microsoft-ügyekben hagyományosan jól értesült Mary Jo Foley szerint a Windows 8 és a Windows 8.1 mára olyan koloncot jelent a vállalat számára, mint annak idején a rossz emlékű Vista, és a Microsoft ma már kizárólag az asztali operációs rendszer következő főverziójára koncentrál. Ez akár azt is jelentheti, hogy a korábbi kiadások tulajdonosai – szemben a korábbi és kedvezményekkel – ezúttal valóban ingyenesen frissíthetnek majd a 2015 tavaszára ígért Windows 9-re.

Windows Windowsnak farkasa

Foley állítólag olyan füleseket kapott, amelyek szerint a Microsoft egy igen kedvező ajánlatot fog tenni az XP-, Vista- és Windows 7-licenccel rendelkező felhasználóknak, hogy rávegye őket a váltásra. Ez pedig akár az ingyenes frissítés is lehet, ami sok esetben az egyetlen versenyképes ajánlatnak tűnik, ha még idejében elejét akarja venni az OS X-es vagy akár a Chrome-os konverziónak.  A beszámoló ugyanakkor nem nevez meg pontos forrásokat, egyelőre pedig még a Windows 9 elnevezés is csak feltételezés, jelenleg kizárólag egy Threshold néven futó, kissé homályos Microsoft-projektről hallani, ami nem mellesleg egységesítené az összes windowsos kijelzőt is.

A ZDnet értesülései szerint a Windows 8.1 második frissítése augusztus 12-én, a microsoftos hibajavító kedden (Patch Tuesday) érkezik, és jelentősége ki is merül majd a kisebb dizájnmódosításokban, így alapvető változtatásokra csak a Windows 9-ben számíthatunk.

Az ingyenes upgrade lehetőséget sokan csak az otthoni felhasználók körében tartják értelmezhetőnek, és van, aki ott is csak az új hardverek vásárlásához kapcsolódva tudja elképzelni a teljes ingyenességet. A Microsoft operációs rendszereinek piaci részesedése viszont tényleg érdekesen alakul az utóbbi időben: a 8-as kiadás mintha megrekedt volna tavaly szeptember óta, meg sem közelítve a kiirthatatlan XP-t, a Windows 7 pedig továbbra is népszerűbb, mint az összes többi asztali Windows-verzió.

Nem jönne jól egy második XP

Ennek fényében az ingyenes frissítés nem csak ésszerűnek, de szükségszerűnek is tekinthető, hiszen az új Windowsok legnagyobb ellenfelei nem a konkurens gyártók rendszerei, hanem saját korábbi kiadásaik. Bár a Microsoft nem sok információt csöpögtet a Windows 9 fejlesztésével kapcsolatban, és a vállalati felhasználók nyilván nem a pletykákra építkeznek, egyre inkább úgy tekintenek a Windows 7-re, mint a következő XP-re, amellyel még hosszú évekig gond nélkül elketyegnek majd. Figyelembe véve, hogy a Windows 7 első szervizcsomagjához (SP1) például 2020. január 14-ig vehető igénybe a kibővített támogatás, a felhasználói bázist valószínűleg csak egy visszautasíthatatlan Windows 9-es ajánlattal lehet megmozgatni.

Piaci hírek

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.