A SoftBank bejelentette második Vision Fund alapjának felállítását is, amely az első mintájára két kézzel öntené a pénzt a mesterséges intelligencia kutatásába és piacosításába.

A japán SoftBank csoport 2017-ben hozta létre a 60 milliárd dolláros Vision Fund alapot, amely időközben 100 milliárdos nagyságrendbe hízlalt vagyontömeggel hirdette meg a technológiai startupokra koncentráló, hosszú távra szóló befektetéseit. Ezzel nem csak a világ legértékesebb magántőke-alapjává vált, de a japánok és a szaúdi vagy egyesült arab emírségekbeli állami befeketők mellett olyan iparági nagyvállalatokat nyert meg támogatónak, mint amilyen az amerikai Apple és a Qualcomm, a japán Sharp vagy a tajvani Foxconn.

A Vision Fund saját meghatározása szerint az információs forradalom meghatározó platformjait kívánja felnöveszteni, értve ez alatt a mesterséges intelligenciával, a tárgyak internetével (IoT) vagy a robotikával kapcsolatos trendeket. Az alap elvileg olyan fejlesztéseket keres, amelyek potenciálisan megoldást hozhatnak az emberiség fontos problémáira, és amelyek ezen keresztül óriási megtérülést hoznak a korai befektetőknek. Ez esetenként egészen nagy volumenű befektetéseket jelent, amire jó példa az ARM 32 milliárd dolláros felvásárlása.

A múlt hét végén kiderült, hogy a SoftBank az eddigieknél is komolyabban gondolja a dolgot, és már össze is hozta a második Vision Fund tőkealapot. A praktikusan Vision Fund 2-nek nevezett projekt a Reuters beszámolója alapján 108 milliárd dollárnyi befektetői tőkét gereblyézett össze, amiből a japán konglomerátum saját maga 38 milliárdot jegyez. A hírügynökség rögtön kiemeli, hogy a listáról ezúttal hiányoznak az előző alap meghatározó szereplői, így a szaúdi vagy az EAE-beli állami alapok és a Goldman Sachs befektetési bank is.

Egymásra találtak a softok

Ott van viszont most is az Apple vagy a Foxconn (Hon Hai Precision Industry), sőt ezúttal olyan vállalatok is beszálltak a kezdeményezésbe, mint amilyen az amerikai Microsoft. Tavaly októberben Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg még azt nyilatkozta, hogy a a szaúdi állami vagyonalap kész lenne az első Vision Fund mintjára újabb 45 milliárd dollárt tolni a második körbe, amely nélkül szerinte a dolog nem is lenne működőképes. A Reuters szerint a szaúdiak most formális felkérésre várnak, és az Emírségekben működő Mubadala Investment is vizsgálja, hogy érdemes-e beszállnia a Vision Fund 2-be.

A beszámolók felhívják a figyelmet a korábbi, meghatározó közel-keleti jelenlét diverzifikálódására: ahogy az első Vision Fund alap eddig a piaci átlagnál jelentősen magasabb hozamot termelt, úgy a mostaniban már mások is teljes mellszélességgel képviseltetik magukat, a hatalmas készpénztartalékokon ülő japán intézményektől kezdve egészen a kazah államig. Mindez egy elemző meghatározása szerint annyit mutat, hogy az első Vision Fund esetében még tényleg a vízióba toltak pénzt, de a második esetben már sokkal kisebb kockázatot látnak az üzletben.

A SoftBank még az év elején közölte, hogy az év végéig 45,5 milliárd dollárra tett befektetések aktuális értékét az alapnál már 55,3 milliárd dollárra teszik. A májusi adatok szerint a törzsrészvények belső megtérülési rátája 45 százalékon állt, ami az adósságjellegű elsőbbségi részvényeket is beleszámítva 29 százalékos volt. A projekt természetéből adódóan mindez a nyereség csak papíron létezik, mindenesetre a Vision Fund 2 felállításának híre azonnal megdobta a SoftBank papírjainak árfolyamát is.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.