A Microsoft kiadta az operációs rendszer 18885-ös Insider Preview-ját. Eget rengető újdonság nincs, de előrelépés van.

Két fontos újítás és sok apróbb javítás érkezik a 18885-ös buildben (20H1) – írja a Microsoft blogja. Az egyik fontos újdonság, hogy bővül a Your Phone app eszköztára és a támogatott androidos készülékek köre, a másik pedig, hogy a hangalapú diktálás is egyre több nyelven ért.

A samsungos mobilosok örülhetnek

Az előző, 19H1-es frissítés insider preview-jában jelent meg a Your Phone alkalmazás, amely a telefon kijelzőjét tükrözte a Windows képernyőjén – kijelzőt a képernyőben –, hogy a telefonon futó alkalmazásokkal interakcióba lehet lépni a PC-ről. A folyamatok a telefonon zajlanak, csak az irányítás kerül a Windowsra, mint egy speciális remote desktopnál.

Az új preview legfőbb újdonsága, hogy bővült azoknak a készülékeknek a köre, melyek képernyőjét lehet tükrözni. A lista a kínai OnePlus két készülékével (6, 6T) és a Samsung öt modelljével (Galaxy S10e, S10, S10+, Note 8 és 9) bővült.

Szintén újdonság, hogy az appon keresztül a telefonra érkező értesítések átirányíthatók a Windows értesítések közé. De hogy ne legyen ebből káosz, a Your Phone-ban be lehet állítani, hogy a telefonon futó alkalmazások közül melyiknek az értesítését jelenítse meg a Windows. A Microsoft itt egyet még nem oldott meg: a rendszer nem kezeli interaktívan a felugró értesítéseket, azaz azokra csak a telefonon tudunk reagálni.

Még messze van, hogy poliglott legyen

A másik jelentős újdonság a diktálástámogatást érinti. A rendszer már megérti az amerikai, a brit, a kanadai, az indiai és ausztrál angolt, de tud franciául (a kanadai franciát is érti), németül, olaszul, spanyolul (a mexikóit is), portugálul (brazil változatot) és kínaiul is. A diktáláshoz először ki kell választani a szövegbeviteli mezőt, majd a WIN+H billentyűkombinációval lehet aktiválni a funkciót. A diktálásnál a rendszer értelemszerűen azt a nyelvet várja, amilyenre a billentyűzetet állítottuk. Ha a billentyűzet nyelvét átváltjuk a WIN+szóköz kombinációval, a diktálás nyelve is átvált.

A két fő újdonság mellett van több apróság is, ami rétegigényeket szolgál ki. Ilyen például, hogy az operációs rendszer újdonságaival kapcsolatos visszajelzéseket gyűjtő Feedback Hub elérését egyszerűbbé tette a Microsoft, például már nem csak az angol nyelvű változatot használók férhetnek hozzá egy kattintással ehhez.

Az új buildben emellett javítottak több zavaró hibát is. Ha valaki már most kíváncsi arra, hogy mivel nem kell szenvednie a 20H1 kiadástól kezdődően, látogasson el a Microsoft blogjára.

Piaci hírek

Komoly szakmai elismerés, hogy az SGS többséget szerzett az Alveradban

A magyar cég önálló vállalatként lesz a globális tanúsító szervezet egyetlen európai integrált IT/OT kiberbiztonsági kompetenciaközpontja.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.