A Microsoft insider tesztelői már próbálgathatják az Android appokat Windows 10 képernyőn tükröző szolgáltatást. Desktopról vezérelhetők az androidos alkalmazások.

Tavaly októberben a New York-i rendezvényén beszélt először a Microsoft az új Surface-ek bemutatója kapcsán arról, hogy olyan szolgáltatást fejleszt a Windows 10-hez, amellyel az androidos telefonok appjait lehet kezelni a Windows 10-es gép képernyőjéről. Akkor be is mutatták, hogy a PC-n lehet nézegetni és szerkeszteni a telefonnal készül képeket, sms-eket lehet olvasni és megválaszolni stb.

Akkor még nem árulták el, hogy a szolgáltatás mikor kerül be a Windows 10-be, de szakértők úgy értelmezték a bemutatót, hogy azt a Microsoft a 19H1-es frissítésével élesíteni szeretné. És igazuk is lett, ugyanis az insider tesztelők számára már elérhető a tükrözés.

Csak az Android kijelzőjét tükrözi

A tegnap kiadott insider preview (build 18356) leírása már tartalmazza is a szolgáltatást, amely még nem tökéletes, de elég sok lehetőséget ad. Lényegében a telefon kijelzőjét jeleníti meg úgy a Windows képernyőjén – kijelzőt a képernyőben –, hogy a telefonon futó alkalmazásokkal interakcióba lehet lépni a PC-ről. A folyamatok tehát telefonon zajlanak, csak az irányítás kerül a Windowsra, azaz kicsit olyan az egész, mint egy speciális remote desktop.

A szolgáltatást az insider tesztelők számára is csak fokozatosan teszi elérhetővé a Microsoft. Először a Surface Gót használók próbálhatják ki. A telefonok oldaláról alapkövetelmény az Android 7-es (Nougat) verziója (a készüléktípusok közül a Micorosoft elsősorban a Samsung Galaxy S8-as és S9-es szériáját említi). Mivel a készülékek között a szolgáltatás Bluetooth-on kommunikál, értelemszerűen az is kell a PC-n és a telefonon is, és a szolgáltatás használata előtt össze is kell kapcsolni a két eszközt.

Amire már jó...

A szolgáltatással már most lényegében minden telefonos alkalmazás kezelhető billentyűzettel és egérrel. Persze az eltérő irányítási mód miatt kicsit át kell szoktatni az agyat, hogy bár a telefon kijelzőjén (kijelző a kijelzőben) dolgozunk, nem használhatjuk az érintőkijelzőn megszokott vezérlési technikákat.

Lehet szerkeszteni fotókat, csetelni a telefonon lévő csetprogramokkal, használhatók a közösségi oldalak telefonos appjai, sms-eket lehet fogadni és küldeni stb. A szolgáltatásnak az adja a létjogosultságát a Microsoft szerint, hogy így a felhasználónak utazás közben, amikor például dolgozik a laptopján, nem kell még egy készüléket a keze ügyében tartania, mert átveheti a PC képernyőjén a telefonjának a kezelését is.

A szolgáltatás még közel sem tökéletes. Vannak olyan korlátai, melyekkel együtt lehet élni, de olyanok is, melyek miatt egyelőre inkább játék, mint valós alternatíva. Egyrészt ott van az eszközkorlátozás: még elég kevés készülékkel használható.

Ezeket még javítani kell…

A Microsoft tételesen fel is sorolja azokat az ismert problémákat, melyek még megoldásra várnak. Ezek között vannak apróságok. Például a PC-n képernyőjére nem vihető át a telefon szemkímélő blue light beállításai. (A blue light szűrő technológiának az a szerepe, hogy csökkentse a kijelzők által kibocsátott káros kék fény mennyiségét.) Szintén megoldandó feladat, hogy bár az audiolejátszás elindítható a PC képernyőjéről, a hang nem a PC-ről, hanem a telefon hangszórójából szól.

Ennél komolyabbak az irányítással kapcsolatos problémák. Az még megszokható, hogy egyelőre csak egérrel és billentyűzettel lehet vezérelni a telefon tükrözött kijelzőjén az alkalmazásokat, érintéssel nem. Ennek azonban van egy olyan következménye is, hogy vannak azonban olyan appok, melyek emiatt használhatatlanok lesznek tükrözés módban, mert nem támogatják az egérrel történő vezérlést. A Microsoft példaként két játékot (Pokémon Go, Merge Dragons), valamint a Feedly RSS-olvasót említi.

Szintén az irányítást nehezíti, hogy a szolgáltatás mereven kezeli a virtuális billentyűzet és a fizikai billentyűzet közötti váltást. Ha ugyanis úgy állítjuk be a virtuális billentyűzetet, hogy automatikusan tűnjön el, amikor jelen van egy fizikai billentyűzet, az minden esetben eltűnik, amikor a telefon a vele Bluetooth-on összekapcsolt PC hatótávolságán belülre kerül. Egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy milyen állapotban van a kijelzőn futó app vagy folyamat, tehát akkor is eltűnik, ha valaki épp aktívan használja.

Mobilitás

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.