A robotok és a mesterséges intelligencia felgyorsult fejlődése a munkahelyekre is hatással lesz, sőt már most is hatással van. A veszteségeket elvileg olyan faktorok ellensúlyozhatják, mint a termelékenység javulása és a gazdasági növekedés, de a foglalkoztatottsági szint megőrzése ettől még komoly kihívást jelent majd, és alapjaiban változtatja meg a teljes munkaerőpiacot.

Az előrejelzések általában csak nagyságrendekről és tendenciákról szólnak, ezért lehet érdekes, amikor valahol számszerű prognózisokkal találkozunk. A McKinsey 46 országra kiterjedő kutatása ráadásul különböző forgatókönyveket is figyelembe vesz, így a változások szélsőséges kimenetelét próbálja mindkét irányban megjósolni. Ezeket nevezhetjük optimista és pesszimista forgatókönyveknek is.

Az anyag egyik alapvető megállapítása, hogy a jelenlegi szakmák 60 százalékában a jellemző munkafolyamatok legalább 30 százaléka automatizálható. Ez azt jelenti, hogy a mostani technológiai szinten a világon az összes munkafolyamat felét elméletileg elvégezhetné valamilyen robotizált rendszer – egy ilyen átalakulás azonban nyilvánvalóan nem két perc alatt valósítható meg, ráadásul az átállás nagy csomó új munkahelyet is teremtene.

Valószínűleg lesz munka, már ha el tudjuk vállalni

A gazdasági növekedés és a termelékenység fokozása több bevétellel és a fogyasztás emelkedésvel járna, különösen a fejlett országokban, és a szükséges infrastrukturális vagy energetikai fejlesztések önmagukban is növelnék az igényt az emberi munkaerőre. Ugyanígy az egyre öregedő társadalom is közvetett lehetőségeket nyit a munkaerőpiacon. Mindennek alapján az automatizálásba történő befektetések, amelyek saját jogon is megtérülnek, a fejlett gazdaságokban mindenképpen segíthetnek az új állások megteremtésében.

A McKinsey éppen ezért nem elvesztett munkahelyekről beszél, hanem azok számát próbálja meghatározni, akiknek kényszerűen új képességeket kell szerezniük, és nem hogy munkahelyet, de egyenesen foglalkozást kell majd váltaniuk.  Ebben 2030-ra legkevesebb 75 millióan, legfeljebb pedig 325 millióan lesznek érintettek világszerte, vagyis bőven a korábbi gazdasági-technológiai forradalmakhoz mérhető változásról beszélünk.

2030-ig egyébként globális átlagban a mostani munkaórák 15 százalékát válthatják automatizált rendszerek. Ez Indiában 9 százalékot jelent, de az USA-ban vagy Németországban akár a 24-25 százalékot is elérheti. Persze csak lehetőségekről van szó, vagyis ez az elméleti maximum, amihez megfelelő elhatározás és befektetések is kellenek.

Ugyanezen az időtávon az automatizálás összességében 400 millió munkahelyet szüntethet meg, miközben a fentiek értelmében lehetséges, hogy ennél is több, teljes munkaidős állásnak megfelelő feladatot teremt. Kérdés, hogy ki áll majd készen, ki lesz elég kvalifikált az új feladatoknak az elvégzésére. Annyi biztos, hogy a McKinsey a következő évtized végéig 50 millió új állás létrejöttével számol egyedül a technológiai szektorban, 20 millióval pedig az energetikai iparban – sőt behozza a képbe a házimunka várható piacosítását is.

Nem elég fejleszteni, a munkaerőt is terelgetni kell

A fejlett országokról szólva fontos jelenség a fizetési szintek további polarizációja, mivel a fenti folyamatok a közepesen fizetett munkák eltűnését hozzák, vagyis arányaiban növekszik majd a jól és rosszul fizetett állások mennyisége. (Igaz, a befektetések és fejlesztések nyomán csökken az állásukat elvesztők újraalkalmazásának ideje.) Ugyanez nem igaz például Kínára, ahol a növekedés leginkább a közepesen fizetett, szolgáltató- vagy építőipari munkaerő iránti igényt hajtja felfelé.

A dokumentum felhívja a figyelmet a szabályozók felelősségére, akiknek egyszerre kell mérlegelniük az automatizálás előnyeit és a munkaerő megfelelő ütemű átcsoportosítását. Tapasztalat szerint a stagnáló gazdaságok nem képesek munkahelyeket teremteni, így alapvetően fontos a dinamizmus megőrzése, miközben ugyanilyen lényeges a felnőttképzés és -átképzés, illetve a váltás feltételeinek megteremtése. Ez utóbbi arra is vonatkozik, hogy a képzési modellek vagy az átállás ösztönzése mellett figyelmet kell fordítani a változásoknak leginkább kitett munkavállalók anyagi biztonságára.

Magyarország közvetlenül két, az OECD adataira támaszkodó diagramon szerepel: az egyik a továbbképzésre, a másik a munkaerőpiacra fordított költségvetési pénzek változását hasonlítja össze a 1993-2015 közötti időszakban. Általában elmondható, hogy a legtöbb helyen csökkent az ilyen irányú kiadások aránya a GDP-hez képest, bár ellenpéldákat is találni Olaszország, Csehország, Svájc vagy Portugália esetében.

Nálunk a továbbképzésre szánt források aránya 0,21 százalékponttal csökkent a jelzett időszakban, ami azt jelenti, hogy 22 év alatt a korábbi töredékére vágták vissza az ilyen irányú költéseket. Ezzel párhuzamosan a munkaerőpiaci források (munkanélküli segély, munkahelyváltás stb.) 2,9 százalékponttal kevesebb mint a felére csökkentek, ami szintén trendszerű, és a McKinsey szerint ugyanolyan rossz irány.