A május végi adatok alapján már 24 olyan startup működik világszerte, amelynek értékelése a 10 milliárd dollárt is meghaladja, közöttük mindössze egyetlen európai vállalkozással.

A CB Insights májusi adatai alapján már 472 darab unikornis startup működik világszerte, vagyis ennyi korai fázisú, nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozás érte el vagy haladta meg az 1 milliárd dolláros értékelést. Magát a kifejezést 2013 óta használják, amikor még csak pár tucat ilyen társaságot jegyeztek, így a kifejezés is arra utalt, hogy az ember nem botlik bele minden sarkon az ilyen cégekbe. Mára a helyzet nem csak az unikornisok számában, hanem földrajzi eloszlásában is sokat változott, és toplistákon már nem is az egyszarvúakat, hanem a tíz- vagy akár százszarvúakat találunk.

Az ugyancsak néhány éve megjelent decacorn és hectocorn jelzők a technológiai szektorban felnövekvő, 10 vagy 100 milliárd dolláros értékelésű startupokra vonatkoznak. Ez persze azt is mutatja, hogy a startup szó kezdi elveszíteni eredeti jelentését, a korábban meghatározott kereteken túllépve már egy üzleti kultúráról van szó, ráadásul a startupok értékelése is elég bizonytalan dolog. Ettől függetlenül lassan annyi decacorn céget jegyeznek, mint ahány unikornis működött néhány évvel ezelőtt, a CB Insights összeállítása szerint pedig az összes unikornis értéke az 1400 milliárd dollárt közelíti.

A legfrissebb listán 24 decacorn cég szerepel, amelyek közül a 75 milliárd dollárosra becsült kínai Bytedance (Toutiao) vezeti a mezőnyt. A hét éve alakított cég az első időkben a hazai piacon tevékenykedett, azonban a rövid videókkal operáló TikTok alkalmazással olyan nemzetközi terméket alkotott, amely valósággal végigsöpört a világon, sőt már nálunk is sokan használják. A formálisan még mindig a startup kategóriába sorolt vállalatot egy másik kínai vállalkozás, a kínai Ubernek nevezett Didi Chuxing követi 56 milliárd dolláros értékeléssel, és az amerikai cégek csak ezután következnek a Stripe, a SpaceX és az Airbnb személyében.

Még a fintech unikornisok is megtorpantak

A top 10-ben egyébként négy kínai és négy amerikai társaság mellett ezúttal egy indiai (One97 Communications) és egy szingapúri (Grab) startupot találhatunk, de európai vállalat ezúttal sincs közöttük. Európában a legértékesebbnek a 19. helyen lévő brit Global Switch bizonyult a maga valamivel több mint 11 milliárd dollárjával, de a következő már az 51. helyen álló svéd fintech szolgáltató, a Klarna 5,5 milliárd dollárral. Természetesen ez is nagyon sok pénzt jelent, de a decacorn-mezőnynek egyelőre a közelében sincs – ott a kínai és amerikai vállalatok mellett csak az említett indiai és szingapúri, illetve brazil (Nubank) és indonéz (Go-Jek) startupoknak sikerült megjelenniük.

A CB Insights listájáról legutóbb január végén számoltunk be, amikor 445 unikornis szerepelt rajta, vagyis azóta 27 startup került fel rá, nem számítva az IPO vagy M&A típusú exiteket. Az egyik leglátványosabb változás viszont az volt, hogy a januárban még 50 milliárdra értékelt amerika Juul Labs neve mellett ezúttal 12 milliárd dollár szerepel, amivel még mindig a decacorn cégek között van, de az elektromos dohánytermékekben utazó vállalat már tavaly ősszel elindult azon a lejtőn, amelyen még mindig nem sikerült megállnia.

A piackutató az eddig legjobban teljesítő szegmens, a fintech szolgáltatások kapcsán megjegyzi, hogy a világjárvány és a vele együtt járó gazdasági megtorpanás ezt a területet is komolyan érinti. Az idei első negyedév az utóbbi két év leggyengébb időszaka volt a kockázati tőkebefektetők aktivitását tekintve: ebben az időszakban "mindössze" 3 darab fintech unikornis született, szemben az előző év megfelelő időszakában jegyzett 8 vállalkozással. Az exiteket tekintve viszont az első negyedévben is születtek látványos üzletek, a Plaid 5,3 milliárd dolláros felvásárlása például a cég 2018 decemberi értékének majdnem dupláját tette ki.

Piaci hírek

Működő üzlet lett a Google ballonjaiból

Az internetszórásra képes eszközöket elsőként Kenyában vetik be kereskedelmi szolgáltatásként.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.