Találkoztunk már nem egy meglepő, hasznos, időnként kevésbé hasznos mobilos kiegészítővel, és amikor már azt hihetnénk, hogy nincs több ötlet, akkor jön a Blips. A Kickstarteren elindult, és eddig óriási sikerrel hasító kampány a mobilos kamerákra rögzíthető nagyító lencsékről szól, ami hobbi, vagy akár profi célokra is felhasználható.
Kisebb, még kisebb
Az Olasz Műszaki Egyetem kutatói által kikísérletezett, majd közösségi finanszírozásba vitt termék két verzióval rendelkezik. A Macro 0,5 mm vékonyságú lencsével bír, 12 mm-es fókusztávolsággal dolgozik, és tízszeres optikai nagyításra képes. A készítők szerint ez a kiadás elsősorban azoknak szól, akiket érdekel a makró fotózás, szívesen kísérleteznének a területtel, de ezért külön nem vásárolnának egy kamerát megfelelő objektívvel.
A Blips Micro már egészen más kategória, hiszen a 1/300 mm-es részletek megmutatására is képes, ami az illusztrációk és videók szerint akár egy rovar szerkezetének tüzetes megvizsgálását is lehetővé teszi. Maga a lencse kb. 1,2 mm vastag, és a bevizsgálni kívánt tárgytól mindössze 6 mm-es távolságból már használható. Az alkotók ennél a verziónál már százszoros nagyítást is ígérnek, de hozzáteszik, hogy ez erősen függ a használt mobil, vagy táblagép kamerájától.
Profi szett is választható
A Blips lencséket egy többször is felhasználható, ragasztófelülettel ellátott plasztik csíkon helyezik el, amit így a felhasználó olyan hosszúságúra vág, majd helyezi a kamera elé, amilyenre szüksége van. A termékhez jár egy mobilos alkalmazás is, ami segít a helyes használatban, illetve egyéb hasznos információkkal látja el az amatőr természetbúvárt. Az alap kivitel mellett rendelhető olyan verzió is, ami komplett tartóval, fényforrással, tárgylencsével és egyéb kiegészítőkkel szereltek fel.

A kampány már 60 ezer dollár közelében kalandozik, ami az eredetileg megálmodott 15 ezerhez képest kifejezetten erős eredmény. A Blips már 20 dollárért beszerezhető, de az előbb részletezett Lab Kit sem kerül sokkal többe: ez 40 dollár. A lencséket bárhova kiszállítják a világon, amire egyébként szeptember környékén lehet számítani.

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?