A Jumpr nemcsak a mobilokon, hanem az autók lemerült akkumulátorán is képes segíteni.

Nekünk már elég nehéz valami igazán újat mutatni mobilos kiegészítők terén, de a Juno Powernek mégis sikerült ez az attrakció. A Jumpr a férfiaknak való ajándék tökéletes prototípusa, mivel egyszerre szolgálja ki a mobilos és az autós igényeket.

Bikázás mobilos akkuval

Akit várt már az autója lemerült akkumulátorral, az azóta valószínűleg tanult a hibájából és beszerzett egy bikakábelt, ami rendkívül nagy segítséget tud nyújtani egy bekapcsolva maradt belső világítás, vagy egy hidegebb éjszaka után. A bikakábel egyik nagy hátránya, hogy a használatához szükség van egy autóstársunkra, aki rendelkezésünkre bocsátja a saját autóját, illetve akkumulátorát, ezért is hatalmas ötlet a Jumpr.

Ez a mindössze 200 gramm tömegű külső akkumulátor első ránézésre sokkal inkább a mobilokhoz használt energiaforrásnak tűnik és ez igaz is. A tok egyik kimenete valóban az általános USB-portot biztosítja a lemerült mobilok, táblagépek vagy bármilyen egyéb elektronikai eszköz feltöltéséhez. Van azonban egy másik, 12 voltos kábel is, amit a gyártó egyébként mellékel a csomaghoz, ami a 300 ampert leadva képes életre kelteni a lemerült autós akkukat is.

Teherautóval azért ne próbálkozzunk

Vannak természetesen korlátai a megoldásnak, hiszen nagy teljesítményű motorokhoz tartozó akkumulátorokkal a Jumpr sem bír el, de a gyártó azt ígéri, hogy az átlagos, 4, illetve 6 hengeres járművek esetében sikerrel alkalmazhatjuk ezt a metódust. Azért az információk között feltűnik egy olyan mondta is, mely szerint a Jumpr hatékonysága függ attól is, hogy az autó akkuja mekkora kezdő áramerősségre van szüksége, így rendelés előtt érdemes tájékozódni a cégnél, hogy az adott autótípussal mi a helyzet.

Az ötlet mindenesetre kiváló, igazi kettő az egyben megoldásról van szó, aminek az ára sem különösebben elszállt. A legalább 500 töltési ciklust bíró akkumulátor csomag 70 dollárért (kb. 15 ezer Ft)rendelhető a Juno Power oldaláról, ami nem egy különösebben nagy összeg, főleg ha a hagyományos, hordozható autós akkutöltők áraival hasonlítjuk össze.
 

Konzumer tech

Indul a visszaszámlálás, most lép be a tőzsdére a SpaceX

Elon Musk vállalatának tőzsdei bevezetése már biztosan megdöntött egy korábbi rekordot, bár egyes elemzők nem győznek figyelmeztetni a vállalat túlzó értékelésére és az elsősorban a lakossági befektetőkre vonatkozó kockázatokra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.