Az MWC-re, azaz a szektor legfontosabb eseményére időzíteve jelent meg egy átfogó kutatás a mobil piac jelenlegi és jövőben várható helyzetéről.

Miközben a barcelonai Mobile World Congress alatt röpködnek a több ezer dollárért kínált hajtogatható, 5G-s készülékek, az iparági szövetség is előállt saját időzített bejelentésével. Ez nem más, mint a Global System for Mobile Communications Association (GSMA) évente publikált átfogó globális tanulmánya a piac helyzetéről és az elkövetkező évekre jósolt fejleményekről. 

Van mit megmutatni

A 2018-as adatokkal dolgozó idei Mobile Economy Reportból például kiderül, hogy a világ kormányai tavaly 510 milliárd dollárnak megfelelő adóbevételre tettek szert a mobil ökoszisztémában érdekelt cégektől. Az irdatlan nagy összegben pedig még nincsenek is benne a különféle szabályozási és frekvenciahasználati díjak, pedig ezek önmagukban is szép summát tesznek ki.
 


A GSMA a fenti infografikájában egy csokorba gyűjtötte a legfontosabb megállapításokat. Ezek között a teljesség igénye nélkül szemezgetve például kiemelhető a mobilnetes kapcsolattal rendelkezők száma. Eszerint a Föld 5,1 milliárd mobilosából 3,6 milliárdan netezni is tudnak készülékükkel. Utóbbi 2025-re elérhető az 5 milliárdos tömeget. Ha ezeket a számokat a globális népességhez viszonyítjuk, akkor kiderül, hogy tavaly már majdnem minden második (47%) ember számára elérhető volt a világháló telefonról. Amennyiben a középtávú jóslatok beigazolódnak, az arány hat év múlva felkúszhat 61 százalékra is.

Szintén említést érdemel a szektor hozzájárulása a világgazdaság egészéhez (itt a közvetlen forgalom mellett az indirekt hatásokat és a más iparágaknál megjelenő produktivitásnövekedést is figyelembe vették). Mindez a GSMA adatai alapján 2018-ban 3900 milliárd dollárnyi volt, ami 4,6 százaléka a világ teljes megtermelt GDP-jének, utóbbi arány pedig nem is tud jelentősen nőni az előttünk álló években. A hozzájárulás mértéke egyébként nagy eltéréseket mutat az egyes régiókban. A fejlett, nyugati térségekben jellemzően 3-4 százalék körül alakul a mutató, míg például a leginkább elmaradott Fekete-Afrikában 8 százalék felett van a mobil szektor hozzájárulása.

Sok helyen lehet fejlődni 

Miközben a hozzánk hasonló, vagy fejlettebb országokban szerencsére már kevesen vannak olyanok, akik azért nem mobiloznak, mert nem engedhetik meg, globálisan még rengeteg ember van, aki nemhogy okostelefonnal és mobilnettel, de hagyományos készülékkel sem rendelkezik. A tanulmány szerint 2018-ban 5,1 milliárdnyi, azaz a Föld lakosságának kétharmadát kitevő ember rendelkezett mobil előfizetéssel. Ebből is látszik, hogy van tere a fejlődésnek, abból pedig pláne, hogy ezeknek az előfizetéseknek csak 60 százaléka okostelefonos kapcsolat. Itt is megfigyelhetők a gazdasági fejlettségből adódó eltérések. Míg az USA-ban 80 százalékos a penetráció, a szubharai térségben mindössze 36 százalékot mértek. 

A fentiek alapján tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy a 2025-ig előrejelzett bő 700 millió új előfizető elsöprő többsége az ázsiai és afrikai országokból érkezik, miközben a nyugati világban majdnem befagy a tábor bővülése. Ezt tükrözi az jóslat is, miszerint a 10 legtöbb okostelefon-előfizetéssel rendelkező ország listájára hat év múlva már felfér például Pakisztán, Nigéria és Banglades is, miközben jelenleg még a 20 legnagyobb között sincsenek. A fejlődő régiók felzárkózásának köszönhetően 2025-re a GSMA számításai szerint a globális okostelefonos penetráció alulról súrolhatja a 80 százalékos szintet.

Konzumer tech

Nagyon drágán megfizetik az EU-s cégek, hogy bejussanak a kínai piacra

Egyre gyakrabban követeli meg az ottani partner a technológiai transzfert – derül ki az EU Kínai Kereskedelmi Kamarájának egy felméréséből.
 
Ha nem sikerül megválaszolni azokat a biztonsági kihívásokat, amelyek az informatikai fejlesztések még mélyebb integrációjával járnak, nem teljesedhet ki a gyártóipar negyedik forradalmát elhozó trend. Lehetőségek és buktatók.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.