Nehéz évek elé néznek azok a vállalkozások, amelyek nem reagálnak időben a gazdaság és a társadalom újabb nagyléptékű átalakulására – emelte ki Michael Ganser, a Cisco közép-európai régióért felelős elnökhelyettese azon a telekonferencián, ami a cég digitalizációval kapcsolatos legújabb kutatásának az eredményeiről számolt be.
Hat ágazat előtt simább az út a digitális világhoz
A Cisco tanulmánya 16 iparág vizsgálata alapján jutott arra a következtetésre, hogy tavaly a cégek még csak a már elérhető digitális érték (Digital Value at Stake) egyötödét tudták üzletileg realizálni. A digitális értéket a kutatók két fő szempont alapján mérték: a digitális beruházások és innovációk által generált új bevételi források és megtakarítások, valamint a digitális képességeiket versenyelőnnyé alakító iparági szereplők értékének változása alapján.
A több mint 350 esettanulmányt elemző jelentésből kirajzolódik, hogy az előttünk álló tíz évben a vizsgált 16 ágazat közül hat – a gyártás, a pénzügyi szolgáltatások, a kiskereskedelem, távközlés, egészségügy, és olaj- és gázkitermelés – adja majd a teljes potenciális digitális érték 71 százalékát, egyenként meghaladva az ezer milliárd dollárt. Ehhez olyan új üzleti modelleket megvalósító vállalkozások kellenek, mint az Apple, az Uber, az Airbnb, vagy a Tesla, amelyek jóval hatékonyabban tudnak értéket teremteni vevőik számára, mint a hagyományos modellt követők. A digitális érték szempontjából az egyes földrajzi térségeket illetően 2024-re Észak-Amerika 9 ezer milliárd, Nyugat-Európa 6,4 ezer milliárd, míg Kelet-Európa 722 milliárd dollár értéket képvisel majd.
A hálózatos termékek megtízszerezik az értéküket
Michael Ganser a digitalizáció üdvös hatásaként kitért arra is, hogy a hálózatba kötött termékek, példaként az intelligens villanyégőket hozta fel, tízszer nagyobb értéket képviselnek, mint hagyományos társaik. Minden iparágra igaz, hogy a legnagyobb értéket olyan digitális üzleti megoldások segítségével állíthatják elő, amelyek IT intenzívek, legyenek azok termékek, vagy szolgáltatások és képesek megteremteni az informatika és az üzemeltetés közötti hatékony együttműködést.
Ganser emlékeztetett a digitalizációs kutatáshoz kapcsolódó másik nemzetközi tanulmányra is, amelyről egy vele készült interjúnkban mi is beszámoltunk. Eszerint a következő öt évben a hagyományos üzleti vállalkozásoknak akár a 40 százaléka is kiszorulhat a piacról, ha nem lépnek időben. A digitális örvényként aposztrofált fejlődési iránnyal foglalkozó jelentésben 12 iparágból, 13 országból 941 vállalatvezetőt kérdeztek meg a digitalizáció jelenlegi és várható hatásairól. (A digitális örvény (Digital Vortex) kifejezés azt a jelenséget írja le, ahogy a digitalizáció egyre inkább az örvény középpontja felé vonzza az egyes szektorokat és vállalatokat. A középpont felé haladva a folyamatok felgyorsulnak, a mozgás pedig egyre kiszámíthatatlanabbá válik.)
A cégek többsége még kivár
A tanulmány fent idézet fajsúlyos megállapítása ellenére a megkérdezett vállalatvezetők 45 százaléka még nem látja szükségesnek, hogy a digitalizáció témájával felsővezetői szinten foglalkozzanak.
A vizsgált 12 iparág közül a következő öt évben a technológiai termékek és szolgáltatások területét, továbbá a média és szórakoztató ipart, a távközlést, a pénzügyi szolgáltatásokat és a kereskedelmet érinti legerősebben a digitalizáció. Közös vonásuk, hogy üzleti modelljeik és folyamataik alapvetően adatokra és tranzakciókra épülnek.
A változások ütemét elsősorban a tőkeerős startup cégek, a digitálisan aktív versenytársak, illetve az egyes ágazatokba kívülről érkező szereplők diktálják. A cégvezetők ennek alapján jelentős változásokat várnak öt éven belül, beleértve a piaci részesedéseket érintő átalakulásokat is. Ennek ellenére a megkérdezett cégvezetőknek csak alig a negyede áll proaktívan a jelenséghez.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?