Az autógyártó a bonyolult feladathoz a vasat saját leányvállalatától, a Boston Dynamicstól, a szükséges MI-támogatást pedig a Google DeepMind részlegétől szerezné be.
Hirdetés
 

A robotika témája köré húzott fel mindent a Hyundai az idei CES-en. A dél-koreai ipari a világ legismertebb szórakoztató elektronikai rendezvényén jelentette például azt is, hogy néhány éven belül már a Boston Dynamics által fejlesztett humanoid robotokkal szeretné összeszereltetni az autóit.

Sokat raknak Atlas vállára

A gépesített munka dandárja a nagyközönség előtt most először bemutatkozó Atlas szériára hárul majd. A direkt nem emberi fejformával rendelkező gép prototípusa a robotika élvonalába tartozó cégtől már megszokott minőségben, könnyed mozdulatokkal kápráztatta el a CES közönségét, majd leleplezte a család legújabb tagját, amely egyelőre csak statikus formában állt rendelkezésre.

Az új változat kapcsán Zachary Jackowski, a Boston Dynamics ügyvezető alelnöke elmondta, hogy az 360 fokban folyamatosan képes monitorozni környezetét, közel 50 kilós teherrel is megbirkózik, amit akár 2 méteres magasságba is fel tud pakolni. A modell nemcsak vízálló, de szélsőséges hőmérsékleti körülmények (-20 és +40 °C) között sem veszít a teljesítményéből.

Persze ahová eredetileg szánják a gépet, ott általában nem kell extrém környezeti hatásokkal számolni, hiszen Atlas feladata első körben a Hyundai emberi munkásainak támogatása, különös tekintettel a repetitív, veszélyes feladatok átvállalására. Ezeket a legújabb fejlesztés hozzávetőleg egy fél műszakig tudja folyamatosan végezni, de a kifogyóban lévő energiát a robot maga is képes pótolni, hiszen automatikusan elsétál a töltőállomásra, ahol önállóan cseréli le két akkumulátorát.   

Fokozatosan épülne be

A tervek szerint a modell első példányai a Hyunday idén startoló mintaüzemébe, a Robotics Metaplant Application Centerbe (RMAC) kerülnek, ahol megkezdődik a robotok felkészítése az üzemi munkára és az emberekkel való együttműködésre. Amennyiben minden rendben halad, akkor 2028-ban már tesztjelleggel megkezdődik a valódi termékek, jelen esetben autók gyártása, 2030-ban pedig már teljesen önállóan végezné dolgát az Atlas akkorra jelentősen továbbfejlesztett, kiokosított változata.

A kiokosításban nagy segítséget jelenthet majd a Google DeepMind mesterséges intelligencia területén bizonyítottan meglévő szakértelme, amit a dél-koreai autógyártó egy most bejelentett együttműködés keretében igyekszik kamatoztatni.

Körbe, körbe, karikába

A fentebb felvázolt együttműködés érdekessége, hogy a Boston Dynamics eredetileg a Google egyik különleges fejlesztési részlegeként működött, ám egy japán kitérőt követően végül 2021-ben a Hyundai tulajdonába került. A keresőóriáshoz azonban a DeepMinddal kötött partnerség kapcsán végül így is visszataláltak a bostoni robotok.

(Fotó: Hyundai Motor Company)

Mobilitás

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.