Az EDU&FUN Digitális Élményközpont segítségével osztályok és egyéni jelentkezők is ingyenesen fejleszthetik technológiával kapcsolatos tudásukat, képességeiket.

Ugyan több hónapja fogad látogatókat, sőt nyári foglalkozásokat, táborokat is szerveztek már benne, a több mint 430 millió forintból megvalósított új budapesti digitális élményközpontot csak a héten adták át hivatalosan.

Szórakoztató és hasznos program

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion épületében kialakított EDU&FUN Digitális Élményközpont keddi átadásán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a központban egyebek mellet a robottechnikát, a 3D-nyomtatást és az okostechnológiákat is megismerhetik játékos formában az iskolások és hétvégenként az érdeklődő családok.

Schanda hozzátette, a kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, jövőnkre pedig nagyrészt a technológiai fejlődés és a digitalizáció lesz hatással. Közös célként jelölte meg, hogy minél többen válasszanak műszaki, informatikai pályát. (Ezzel kapcsolatban nem túl pozitív fejlemény, hogy idén csökkent a bejutási küszöb szintje az informatikai karokra.)

A digitalizáció iránti érdeklődést, az esetleges pályaválasztást valóban segítheti, hogy a központ kifejezetten várja az iskolai csoportok jelentkezését, de mellette egyéni jelentkezőkkel is foglalkoznak külön bemutatóprogramok, órák keretében. A budapesti élményközpont egyébként már a negyedik ilyen intézmény az országban, hiszen Székesfehérváron, Győrben és Debrecenben is működik hasonló centrum. 

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára szerint a 2016-ban indult Programozd a jövőd elnevezésű program legnagyobb eredményét a digitális élményközpontok jelentik. Győrben több mint 16 ezer gyerek vett részt foglalkozáson, a februárban megnyílt debreceni központban már mintegy ezren megfordultak. A következő központ Zalaegerszegen nyílik majd meg - közölte.

Irány a Mars!

Tisza Géza, a budapesti EDU&FUN szakmai vezetője elmondta, hogy a központban az érdeklődők megismerhetik a padlórobotokat, az ipari robotokat és a humanoid tanulni képes robotokat is. Továbbá felfedezhetik az ide látogatók a 3D-tervezés, -szkennelés és -nyomtatás folyamatát. A központban kialakítottak egy okosotthon sarkot is, valamint megismerhetőek a virtuális technológiák is. Van animációkészítő asztal, és a kiterjesztett valóság eszközei is megtalálhatóak.

A központba érkező fiataloknak számukra is kihívást jelentő, valós problémákat igyekeznek felvetni, vagyis "nem robottechnológiával ismerkedünk, hanem a jövő városát fejlesztjük, nem a 3D tervezést tanuljuk, hanem a Marsra szervezünk expedíciót" - fogalmazott.

A központban minden foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.