Árulkodó részletek derültek ki az Apple beszállítókkal kötött gyártási megállapodásokból.

Hamarosan itt az okostelefonok tizedik születésnapja: az Apple egy évtizede mutatta be első iPhone-ját, ami – túlzás nélkül – forradalmasította a mobilkommunikációt. Várakozások szerint az ezt ünneplő modell (képünk csupán illusztráció) egészen különleges lesz. Pontosabban lesznek.

Egyszerre három iPhone?

Természetesen semmit sem erősített meg az Apple, így az értesülések nem vehetők készpénznek, ám a kiszivárgott információk szerint három modellel is piacra fog lépni a vállalat az őszi bemutatón. Az eddig ismert (és a nagyközönség által csak iPhone 8-nak nevezett) verzió mellett két másik (iPhone 7S és 7S Plus munkaneveken futó) készülék is megjelenhet.

Ezt a Wistron vezetője árulta el nemrég; a tajvani vállalat felel az iPhone-ok összeszereléséért. Robert Hwang elmondta, hogy egy 5,5 inches kijelzőjű, vízálló és vezetéknélküli töltésre képes második példányra is kaptak megrendelést az Apple-től. Az összeszerelési eljárás nem változott jelentősen, csupán a megbízható vízállóság előállítása miatt kellett módisítani a szerelési módszert, illetve az új funkciókhoz új tesztelési eljárást kellett kidolgozni.

A Nikkei Asian Review értesülései szerint egy harmadik, kisebb modellel is számolni kell majd, de azt nem a Wistron gyártja, a tajvaniak csak az 5,5 inches modellt szerelik össze. A 4,7 inches iPhone (várhatóan iPhone 7S) valószínűleg megegyezik nagyobb testvérével. Ugyanakkor a prémium változat külsejében jelentősen el fog térni a másik kettőtől: csak ez fog lekerekített szélű kijelzőt kapni.

Amit az iPhone 8-ról tudni vélünk

Egy rakat új funkcióval gazdagodik a csúcskategória különböző iparági értesülések alapján. OLED kijelzője lesz a legnagyobb okostelefonnak, ami nem csak a színgazdagságra, hanem az akkumulátoridőre is jótékony hatást gyakorol majd. Továbbra is lesz ujjlenyomat-olvasó, de az bekerül a display alá, azaz láthatatlan lesz. Emellett komoly támogatást kap az augmented reality, azaz a kiterjesztett valóság is, a részletekről azonban még semmi sem szivárgott ki.

A már említett vezetéknélküli töltés létét több dolog is alátámasztja. Egyrészt az Apple nemrég csatlakozott a Wireless Power Consortium nevű szervezethez, amely a vezetékmentes akkumulátortöltési fejlesztéseket igyekszik összefogni. Másrészt pedig egyre gyakrabban bukkan fel az az előrejelzés, hogy üvegházas kialakítást kap a telefon (ez az anyag jobban használható drótmentes töltési célokra). Ugyanakkor némileg ellentmondásosak az értesülések, mert bizonyos források állítják, hogy ez a töltési eljárás – legalábbis ennél a generációnál – egyelőre a csúcskategóriára korlátozódik.

Várhatóan a vízálóssága is jobb lesz az iPhone 8-nak a korábbi mkodellekénél: az iPhone 7 még IP67-es minősítésű, ám a kiszivárgott adatok alapján az ősszel debütáló csúcsmodell már eggyel jobb, IP68-as besorolást kap. És, hogy mi a különbség? Az IP67-es minősítést azok a készülékek kaphatják meg, amik 30 percig bírják maximum egy méteres mélységben a nedves közeget, addig az eggyel nagyobb számú tanúsítvánnyal rendelkező készülékeknek viszont akár 1,5 méteres mélységben is ki kell bírniuk fél órányi búvárkodást.

Nem lesz olcsó

Mindennek azonban komoly ára is lesz. Várhatóan több mint ezer dollárt fognak elkérni a legerősebb, legnagyobb modellért. Nem kizárt, hogy a megjelenési sorrend is változik emiatt: elsőként az olcsóbb iPhone 7S és 7S Plus lép piacra, hogy azokat is rávegye a vásárlásra a vállalat, akik új almás okostelefont szeretnének, de nem tudnak másfél-két havi kelet-európai átlagfizetést elkölteni egyetlen telefonra.

Mobilitás

Jön a félmilliós iPad brutál neurális feldolgozó egységgel

Ez persze csak az alapár, az extrákért külön kell fizetni. A nagyobb modell minden extrával forintban bőven millió fölött lesz.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.