Egy friss felmérés szerint nagyon magas azok aránya, akik ugyan rászánják magukat egy okoskarkötő vagy -óra megvételére, de a sok negatívum miatt csalódottan tovább állnak.

Bár az Apple vezére tegnap nagy lelkesedéssel beszélt a cég okosórájának év végi kilátásairól, sem az IDC harmadik negyedéves számai, sem a Gartner általános jellegű kutatása nem jósol sok jót a termékkategóriának, és azon belül az Apple Watchnak.

A felhasználók nem lelkesek

A hordozható okos eszközök (órák, karkötők) használatáról, a termékekkel kapcsolatos véleményekről végzett kutatást a Gartner az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Ausztráliában. A válaszokból kiderült, hogy rettentően magas, 30 százalék körüli azok aránya, akik ugyan megvettek egy ilyen eszközt, de számos okból kifolyólag rövid úton felhagytak a használatával.

A közel tízezer megkérdezett visszajelzései alapján az okosórák még mindig nem nyertek széles körű létjogosultságot, hiszen csak minden tizedik ember rendelkezik ilyen eszközzel. A lényegesen egyszerűbb (fitnesz)karkötők már sokkal jobban állnak, ez a termékkör 19 százalékos penetrációjával már-már mainstream terméknek tekinthető. A további növekedéshez viszont már nem a technológiai újdonságokra fogékony early adoptereket, hanem az "átlagos fogyasztót" kellene megszólítani, ám ez a jelek szerint nem fog könnyen menni.

A visszajelzések alapján ugyanis egyrészt túl drágának tartják ezeket az eszközöket a képességeikhez viszonyítva. Az okosóráknál a komplikált kezelés, a funkciók elérésének bonyolult módja sem túl hívogató. Illetve az sem egyértelmű sokaknak, hogy az okostelefonjukon kívül milyen pluszt tudna egy ilyen termék adni, ami miatt feltétlen birtoklási vágy támadna bennük. 

Cammogásra ítélve

A másik nagy informatikai piackutató két napja közzétett jelentése alátámasztani látszik a fentieket. Az IDC szerint az idei harmadik negyedévben 23 millió órát és karkötőt értékesítettek, ami csupán jó 3 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Ez a növekedési arány meglehetősen karcsú, ahhoz képest, hogy a gyártók egy trendi, lendületben lévő termékkörként szeretnék láttattni a hordozható okoseszközöket.

 

Hordozható eszközök 2016/Q3
Create your own infographics

 

Ahogy a gyártók rangsorából is látszik, a visszahúzó erőt elsősorban az órák adják, míg az egyszerűbb hordozható pántok, fitneszkarkötők két számjegyű bővülést könyvelhettek el. Az éllovas Fitbit vezetőjének tavasszal tett kijelentései ezek alapján egyáltalán nem voltak légből kapottak. 

James Park akkor úgy nyilatkozott, hogy a komplexitás miatt az okosóra léte, szükségessége a mai napig nem egyértelmű és tiszta a felhasználók számára, akik szemében egy ilyen termék még mindig nem túlságosan vonzó, de főleg nem a kötelezően beszerzendő technikai eszköz. "A legnagyobb gond az okosórákkal, hogy a beléjük tuszkolt temérdek funkció miatt a felhasználók nem tudják, mire is kellene pontosan használniuk" - mondta Park.

Konzumer tech

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.