Tegnap a MENTA konferencia esti programjaként átadták az idei Gyurós Tibor-díjakat.

A rendhagyó, Budapesti MENTA konferencia első napi záró programjának keretében adták át az idei Gyurós Tibor-díjakat. A Vezető Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a néhány éve átalakított díjazási rendszernek megfelelően három kategóriában adott át díjakat. Elismerték az év IKT innovációját, 2014 IKT projektjét, valamint az infokommunikációs iparágban az év menedzserét.

Kiterjesztett valóság

Az év IKT innovációja díjat a Maróy Ákos vezette Aero Glass nyerte. A cég olyan szemüveget tervezett, amely a pilótáknak segít repülés közben, illetve le- és felszálláskor kiértékelni a fedélzeti műszerek adatait. Maróyék azt remélik a megoldástól, hogy a pilótahibára visszavezethető repülőbalesetek száma csökkenthető lesz a megoldásukkal.

A cég alapítója amúgy kiterjedt tevékenységet folytat, többek között társalapítója az atlatszo.hu portálnak, de a fejlesztés mellett újmédia művészként is tevékenykedik. Volt kiállítása többek között Moszkvában, Mexikóvárosban, Berlinben és Linzben, Tokióban. 2008-ban pedig japán és svájci partnereivel létrehozott projektjével képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén.

Aero Glass from Aero Glass on Vimeo.

Maróy az Aero Glass mellett egy szoftverfejlesztő céget is visz (Scarab Research). Az Aero Glass nem független újművészeti tevékenységétől, amelyben szintén több-kevesebb szerepet kapott az ún. augmented reality, azaz a kiterjesztett valóság.

Az év IKT projektje elismerés a zsűri a HU-GO projektnek, a használatarányos útdíjfizetési rendszernek szavazta meg. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke, érékelésében kiemelte: a projekt két okból is elismerést érdemel. Egyrészt azért, mert rendkívül rövid idő, mindössze két és fél hónap alatt kellett felépíteni a rendszert, másrészt azért, mert mindezt úgy valósította meg a kivitelező i-Cell Zrt. hogy ahhoz egy teljesen új, maga által fejlesztett megoldást fejlesztett.

Dublázott a Balabit

Schedler Balázs korábbi alapító-ügyvezető után utóda, a két éve kinevezett Györkő Zoltán (képünkön) is elnyerte az Év IKT Cégvezetője díjat az IVSZ-től, így újabb egy évre a Balabit irodájába kerül a Gyurós Tibor-vándordíj. A zsűri elsősorban azt a munkát díjazta az elimseréssel, melynek eredményeként 8 millió dollár kockázati tőkét sikerült bevonni a cégbe, melyből az amerikai piacra lépést, illetve új termékek fejlesztését finanszírozza a cég.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Hogyan vezessük be az MI-t szolgáltatásként?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.