Az év végével lezárul a magyar vasúti kommunikációs rendszert korszerűsítő GSM-R projekt első ütemének az előkészítése, de már beindult a második ütem tervezése is.

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) az év végével zárja le a hazai vasúti kommunikációt korszerűsítő GSM-R rendszer előkészítését – jelentette be Agárdi Ferenc, GSM-R igazgató. Mint már többször is megírtuk az Európai Unió hosszú évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy a zavartalan európai kötöttpályás tranzitközlekedés biztosításához a tagországokban egységesen GSM-R technológián alapuló vasúti közlekedésirányítási rendszert kell bevezetni.

Két ütemben épülhet ki a teljes rendszer

Az így kiépülő új kommunikációs hálózattal Magyarország csatlakozhat az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez (ERTMS). A GSM-R (Global System for Mobile Communications – Railway) rendszeren egyszerre bonyolítható le a biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti adatkommunikáció és a hangalapú összeköttetés a vasúti személyzet számára. Az eredetileg a Siemens és a Nortel által fejlesztett GSM-R hálózatok közötti roaming szolgáltatás részeként a szerelvényeken használt berendezések a határokon automatikusan állnak át a másik ország rendszerére.

Magyarország többszöri nekifutásra 2012-ben kezdett a zömében uniós forrásból finanszírozott  projekt megvalósításához. A kormány a NISZ-t bízta meg a projekt lebonyolításával, amely az első ütem előkészítésére 863 millió forintot használt fel, amely teljes egészében uniós forrásból származott. A rendszer első ütemét magában foglaló 935 kilométeres szakasz kiépítésére további 23,67 milliárd forint fordítható, melynek 85 százalékát biiztosítja az Európai Unió, a határidő 2015. december.

A jelenleg folyó első fázis a Budapest környéki, a Budapest–Székesfehérvár, a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Győr–Celldömölk–Boba–Zalaegerszeg–Bajánsenye, a Budapest–Cegléd–Szolnok–Szajol–Püspökladány, a Szajol–Lökösháza, valamint a  Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vonalakat érinti.A technológiaváltás után az üzemeltetést a MÁV Zrt. és a GySEV Zrt. végzi, míg a rendszer tulajdonosa a magyar állam lesz.

Az első ütem előkészítése ez év végével zárul, a beszerzésekből már csak egy tétel, az üzemeltetési műszerparkra vonatkozó szerződés maradt hátra. Várhatóan napokon belül azt is aláírják, de hogy konkrétan melyik céggel, Agárdi Ferenc érdeklődésünkre egyelőre még nem kívánta nyilvánosságra hozni, csak annyit árult el, hogy ez a tétel 270 millió forintos megbízást jelent.

A projekt három éve alatt öt nagy beszerzési eljárás indult el (lásd a mellékelt táblázatot), ebből a legnagyobb tétel a GSM-R rendszer szállítása, amit a Kapsch és az MVM Ovit Országos Villamostávvezeték Zrt. (MVM Ovit) konzorciuma nyert el. A szerződés értéke nettó 14,4 milliárd forint. A rendszert a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a TÜV Rheinland – KTI Műszaki Ellenőrző és Szolgáltató Kft., valamint a RINA ServicesS.p.A. által alkotott konzorcium hitelesíti.

A GSM-R projekt első ütemének beszerzései

 

Eljárás típusa Ajánlattevők száma Szerződés aláírása Szerződés értéke Szerződött partner
Rendszerintegráció és GSM-R rendszer szállítása Hirdetmény közzétételével induló, tárgyalásos 4

2013. 11. 14.

14,4 Mrd Ft

Kapsch, MVM OVIT
Független mérnök szolgáltatás ellátása nyílt 2 2013. 12. 02. 0,875 Mrd Ft T-Systems, Magyar Telekom
Optikai kábelszakaszok szállítása          
– I. ütem nyílt 2 2014. 03. 19. 0,627 Mrd Ft MVM OVIT, DTBÉ
– II. ütem nyílt 4 2014. 03. 17. 1,7 Mrd Ft Tajtavill, Kamizsatel, Telvill
– III. ütem nyílt 2 2014. 03. 19. 0,984 Mrd Ft MVM OVIT, DTBÉ
– IV. ütem nyílt 3 2014. 03. 19. 0,876 Mrd Ft MVM OVIT, DTBÉ
– V. ütem nyílt 3 2014. 03. 17. 0,937 Mrd Ft VASI FULL-TÁV
EK-hitelesítési eljárás nyílt 2 2014. 09. 12. 0,229 Mrd Ft

TÜV, KTI Műszaki Ellenőrző, KTI Közlekedéstudományi Nonprofit, RINA

(Forrás: NISZ)

A rendszer alapjául szolgáló optikai kábelhálózatot – az első ütemben több mint ezer kilométernyit – öt vasútszakaszon kell kiépíteniük a nyertes cégeknek. A közbeszerzési eljárást ennek megfelelően öt szakaszra bontották. Az MVM Ovit és a Dunántúli Távközlési Biztosítóberendezési Építő Kft. (DTBÉ) párosa három szakaszon építhet; a Tajtavill Kft., a Kanizsatel Kft. és a Telvill Kft. alkotta trió egy, a VASI FULL-TÁV Tervezési-kivitelezési és Kereskedelmi Kft. pedig ugyancsak egy szakaszon építhet. A beszállítók közé került a T-Systems és a Magyar Telekom is: független mérnöki szervezetként a vállalkozók munkájának műszaki ellenőrzéséért felelnek.

Megvolt az első sikeres GSM-R hívás

A rendszer kiépítése már elindult, sőt ez év októberében lezajlott az első GSM-R  hívás is a székesfehérvári kapcsolóközpontban. Agárdi Ferenc elmondta, hogy a korszerűsítés során 130-150 új bázisállomást kellett felállítani, és a fehérvári mellett hamarosan üzembe helyezik a budapesti kapcsolóközpontot is. Figyelnek a szerződésben foglalt határidők betartására, volt már példa, hogy csúszás miatt kötbért kellett kiszabni.

Az első ütem megvalósításával párhuzamosan folyik a NISZ-nél a rendszer második ütemének a tervezése. Erről a sajtótájékoztatón Kolláth Gábor üzemeltetési és szolgáltatásfejlesztési igazgató beszélt. A második fázis további 2100-2500 kilométernyi szakasz rendszerbe kapcsolását jelenti, amivel már lefedik a Magyarországon átfutó valamennyi transzeurópai szakaszt. A műszaki tartalomban már sikerült megegyezni. A pályázati dokumentumokkal jövő év januárjára készülnek el.

A második ütemben, amelynek a tervezett beruházási összege a számítások szerint mintegy 34,5 milliárd forint, várhatóan mintegy 3 ezer kilométernyi új optikai hálózatot kell kiépíteni.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.