A Business Insider cikke sorra veszi a tömeges elbocsátásokat a járványban félremenedzselt big tech vállalatoknál, és rávilágít, hogy a kudarcokból a legbefolyásosabb és legjobban fizetett vezetők nemigen vállalnak részt.

Egy másfél évvel ezelőtt közzétett tanulmány Twitter-üzenetek alapján vizsgálta a leggazdagabb technológiai milliárdosok szóhasználatát és érzelmeit, gépi tanuló algoritmusok segítségével azonosítva azt a megkülönböztetett társadalmi identitást, amit könnyen felismerhetőnek ítéltek a többi felhasználóval összehasonlítva. Ebből többek között az is kiderült, hogy a vezető techvállalkozók nem látják vagy csak nem beszélnek róla szívesen, hogy helyzetük bármilyen hatással lenne a társadalomra, és nem képesek kritikusan szemlélni azt a ma már tényleg elképesztő befolyást, amellyel rendelkeznek.

Ahogy 2022 második felében a nagy technológiai vállalatoknál beindult a máig tartó elbocsátási hullám, és az Alphabet-Google, a Microsoft, az Amazon, a Facebook vagy a Salesforce tízezrével szabadul meg alkalmazottaitól a működési hatékonyságra hivatkozva, ismét felmerül a vezetők felelősségének a kérdése. A Business Insider véleménycikke egyenesen úgy fogalmaz, hogy a döntéshozatalban résztvevőknek most illene a távozóknak is az élére állniuk, vagy legalábbis nem felvenni a dollárban is százmilliós bónuszokat, amiért látványosan félremenedzselték a világ legnagyobb vállalatait.

A lap felidézi a big tech vezérigazgatók sajnálkozó megnyilatkozásait, akik közül többen is elnézést kértek a túlzott munkaerő-felvételért és a vállalati fókusz elvesztéséért a pandémia időszakában. A lap az Alphabet vezérigazgatóját, Sundar Pichait idézi, aki egy 12 ezer fős leépítés bejelentésekor a belső struktúra szigorú felülvizsgálatáről beszélt, mivel sokakat egy "más gazdasági valóság alapján" vettek fel a céghez. Pichai "teljes felelősséget vállalt azokért a döntésekért, amelyek ide vezették a vállalatot", de még mindig a helyén van, és évről évre hatalmas összegű kompenzációs csomagokat jegyezhet.

A fizetésekben nem a felelősség tükröződik

A BI szerint ehhez jön, hogy a vezérigazgatói poszton töltött ideje alatt a Google-t több milliárd dollár értékű trösztellenes bírsággal sújtották, a mesterséges intelligencia terén éppen állva hagyták az OpenAI fejlesztései. Ezzel párhuzamosan a big tech cégek utóbbi időben eszközölt befektetései jórészt abból indultak ki, hogy a világjárvány által vezérelt technológiai fellendülés lesz az új normalitás, várakozásaik azonban nem igazolódtak be. A döntések hatásait pedig a tisztességes technológiai dolgozók viselik, míg a zűrzavarért leginkább felelős vezetők alig szembesülnek komolyabb következményekkel.

A cikkben hosszan sorolják az elbocsátások indoklását, de ezekben nagyjából mindenhol a gazdasági folyamatokat hibáztatják a megszorításokért, és legfeljebb az éves bónuszok csökkentéséről beszélnek. Eközben a BI által idézett statisztika szerint a vezérigazgatói fizetések olyan ütemben emelkedtek a 60-as évek végétől 2021-ig, hogy a céges átlaghoz viszonyítva a 20:1 arány helyett már majdnem 400:1 arányt mutatnak. Ami nem változott, hogy ha egy alsóbb szintű munkavállaló hozna a jövedelmezőség visszaeséséhez vezető döntéseket, annak minimum belengetnék a felmondását.

Sokat emlegetett példa a Hertz autókölcsönző, amelynek 2020-as csődjével 10 ezer embert eresztettek szélnek, de a társaság vezetőinek így is kifizettek 16 millió dollár jutalmat. A Business Insider a mostani leépítések kapcsán újra felveti, hogy ha a technológiai vezérigazgatókat valamilyen kivételes képességű látnoknak tekintik, és annak megfelelően díjazzák, akkor egy bizonyos ponton őket is érdemes lenne ugyanúgy felelősségre vonni, mint az általuk vezetett alkalmazottakat Ennek azonban a rövid távú befektetői kapcsolatokra és a nyilvános elismerésekre koncentráló vállalati kultúrában nincs értelme.

Részlezek a Business Insider oldalán »

Közösség & HR

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.