Az eddigi együttműködést egy sokkal szorosabb kötelék váltja fel. 15,3 milliárd dollárért a csipgyártóé az önvezető rendszereket tervező Mobileye.

Egy izraeli lap már délelőtt megszellőztette, hogy az Intel felvásárolta a helyi gyökerű Mobileye céget. Néhány órával később a pletykából tény lett, miután mindkét érintett hivatalosan is megerősítette az értesülést.

Barátság után összeköltözés

A két vállalat nem most botlott egymásba, hiszen az 1999-ben alapított, jeruzsálemi székhelyű Mobileye, az Intel és a BMW tavaly jelentették be, hogy közös erőfeszítéssel 2021-re kereskedelmi forgalomba kerülő önvezető megoldást készítenek a bajor autógyártó számára.

Az együtt végzett munka valószínűleg pozitív kicsengésű volt, hiszen az amerikai csipgyártó a mai tájékoztatás szerint 15,3 milliárd dollárért teljesen felvásárolja a Mobileye-t. A hivatalos kommunikáció a társulástól a két szervezet szaktudásának ideális fúzióját remélik, ami a várakozások szerint felgyorsítja az autóipari innovációt, és nem mellesleg az Intelt helyezi az éppen felfutóban lévő terület kulcspozíciójába. Az Intel számításai szerint 2030-ra 70 milliárd dolláros üzletté fejlődhetnek a járművek intelligens rendszereihez köthető megoldások, szolgáltatások.

Ha hivatalosan is lezárul az összeolvadás, a Mobileye nem fog "feloldódni" az óriásvállalatban, hanem viszonylagos önállóságot élvezhet. Az Intel kutatócsapata együtt dologzik majd Izraelben a Mobileye szakembereivel. A céget alapító Ziv Aviram pedig közvetlenül a legfelsőbb vezetésnek tartozik jelentési kötelezettséggel.

Kitörési pontokat keresnek

Az Intelnek évtizedek óta nagy biztonságot adó számítógépes csipgyártás az utóbbi időszakban kicsit ingoványos területté vált, mivel a PC-eladások évről évre egyre rosszabb számokat mutatnak. Érthető és logikus, hogy az amerikaiak igyekeznek megtalálni az újabb területeket, amelyekkel biztosíthatják a közel- és távolabbi jövő bevételi forrásait.

Az egyik ilyen jól látható irányt az önvezető rendszerek adják. A téma megfelelő kezelésére tavaly már egy új, önálló üzletágat is felállítottak. Ez lett az Automated Driving Group (ADG), amelynek élére egy ős-intelest, Doug Davist nevezték ki, aki eddig alelnökként az IoT Groupot irányította. Az általános igazgató viszont már kívülről érkezett: Kathy Winter a Delphi Automotive-tól igazolt, és korábbi helyén is az önvezető technológiákkal foglalkozott, az azokhoz kapcsolódó szoftverek és szolgáltatások fejlesztéséért felelt.

A többek között a Tesla vezetéssegítő rendszerét, az Autopilotot is jegyző Mobileye megszerzésével a BMW-s terveket minden bizonnyal nagyobb léptékűvé rajzolja majd át az Intel, és igyekeznek bármilyen gyártó számára elérhető, könnyen integrálható önvezető rendszert, szolgáltatási csomagot alkotni.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.