Bár tavaly alaposan behúzta a féket a szegmens, az elkövetkező éveket nagyon pozitívan látja egy friss elemzés. Elsősorban az okosórák és a különleges ruházati termékek proiftálhatnak.

A 2016-os év nem vonul be győzedelmi jelentésként a hordozható okos eszközök szegmensének történelemkönyvébe. A gyártók nem tudtak olyan különlegességgel előrukkolni, ami miatt tömegesen ostromolták volna a boltokat a vásárlók. Az egyik nagy amerikai piackutató legfrisebb előrejelzése szerint azonban ez csak pillanatnyi megtorpanás volt.

Gyorsított pályán

Az IDC az üveggömjébe tekintve ezúttal 2021-ig tekintett előre. A várakozások szerint a 2016-ban még alig több mint 100 milliós eladást produkáló terület bő négy év múlva már 237,5 millió terméket tud majd értékesíteni éves szinten. Ez átlagosan 18,3 százalékos éves növekedésnek felel meg, amit joggal lehet nyaktörőnek jellemezni.

A fellendülés mögött új piaci szereplők megjelenése, illetve friss, változatos kivitelű modellek felbukkanása egyaránt szerepet játszhat majd. Utóbbi esetében különösen fontos, hogy az informatikai képességekkel felruházott eszközök ne csak okosak, de szépek is legyenek. Azaz a termékkategória sikerében alapvető fontosságú lesz a divatos, megnyerő kivitelezés. Ennek érdekében az IT-s szállítóknak érdemes lesz egyre szorosabbra fűzni a szálakat a divatcégekkel, hogy közösen alkothassanak olyasmit, ami egyre több embert képes "rábeszélni" a vásárlásra.

Az óra nem hal ki, de átalakul

Ha megnézzük a szegmensek szerinti bontást, akkor megfigyelhető, hogy az eddig domináns szerepet betöltő, ám az utóbbi időben már egyhelyben topogó okosórák különösen nagy lendületet vehetnek. Hasonlóan szép évek várnak a különböző ruházati termékek, cipők, pólók, egyebek felokosításán dolgozó cégekre, hiszen a tavalyi egyszázalékos jelenlét 2021-re megközelítheti majd a 10 százalékot is, köszönhetően az akkorra jósolt 22,3 millió darabra hízó értékesítésnek. Az okoskarkötők viszont szinte teljesen megrekednek majd a mostani szinteken, a teljes piachoz képest csak elenyésző növekedést produkálhatnak. Ez nem túl jó hír a terület egyik éllovasának, amelyik épp most kebelezte be egyik riválisát.

 


Create your own infographics


Ami a legnagyobb termékkört, az órákat illeti: itt a növekedést nem az fogja hozni, hogy hirtelen mindenki rájön, hogy nem élhet ilyesmi nélkül. Erre azért is kevés az esély, mert a korábbi évek tapasztalata alapján a szállítók gondja pontosan az volt, hogy az órákba ugyan rengeteg funkciót beleerőltettek, de a fogyasztók felé ez csak egy átláthatatlan katyvasz lett, ahol a sok képességet vagy elő sem tudták hívni, vagy az meglehetősen gyengén muzsikált a más termékekben megszokott élményhez képest.

Éppen ezért az IDC szakértői úgy látják, hogy elindul egy specializálódási folyamat. A gyártók nem általános, mindent tudó órákkal házalnak majd, hanem kifejezetten egy-egy témára, feladatra kihegyezett eszközökkel indítják második virágzására a termékcsaládot. Lesznek gyerekeknek szánt, vagy éppen atlétákat segítő modellek, luxust sugárzó, különösen drága termékek, a divathullámot meglovagoló, trendi megoldások, illetve az élet egy-egy szeletét (kommunikáció, egészségügy stb.) fókuszba helyező órák. Nem mindegyik fog mindent és ugyanúgy tudni, mint a jelenlegi, általános modellek, ám ha azt a részt teljesíti, aminek szánták, akkor összességében többet adhatnak majd el belőlük.

Konzumer tech

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.