Múlt hét pénteken az Egyesült Államok illetékes hatósága megadta a UPS drónokkal foglalkozó részlegének a Part 135 Standard elnevezésű tanúsítványt, ami praktikusan azt jelenti, hogy komolyabb fokozatba kapcsolhat a cég ezen a területen. Az Amazon és más versenytársak beelőzése természetesen nagy fegyvertény a csomagszállító vállalatnak, ám attól még így is évekre vagyunk, hogy minden amerikai város felett drónok hordják ki a pakkokat.
Kicsit szabadabban, de továbbra is szigorú korlátok között
A Szövetségi Légügyi Hatóság (Federal Aviation Administration - FAA) fent nevezett tanúsítványával felszerelkezve a cég drónjainak már nem kell közvetlen szemkontaktusban maradni az irányítást végző pilótával, azaz a berepülhető terület lényegesen terebélyesebb lesz. Viszont a 2016-ban drákói szigorral megszövegezett szabályozási környezet továbbra sem teszi lehetővé az eszközök széles körű bevetését.
Van azért olyan térség, amit mostantól hatékonyabban lehet majd a kis repülő szerkezetekkel lefedni. Ilyenek a jól behatárolt területen lévő, zárt "közösségek", mint amilyenek az egyetemi kampuszok, vagy a nagy kórházkomplexumok. A UPS egyébként ilyen területeken már most is végez drónos szállításokat, a tanúsítvány elnyerését követően pedig rögtön bejelentették, hogy az egyik legfontosabb partnerüknél, egy egészségügyi létesítményeket üzemeltető észak-karolinai cégnél megduplázzák a drónreptetések számát.
A tervek szerint napi 20 út simán benne van így a drónokban, amivel elkezdhetik kitermelni az árukat. A kórházzal kötött megállapodás ugyanis már nem egy kirakatba rakott tesztprojekt, hanem valódi üzleti szolgáltatás. A légi járművekkel vér- és szövetmintákat szállítanak a központi labor és a kórház többi egysége között.
A további hasonló bevezetéseket mindenképpen megkönnyíti a most kapott, széles körű felhatalmazás, hiszen így nem kell egyesével különengedélyért folyamodni a helyi szabályozókhoz.
Nagy lépés egy hosszú úton
Az Egyesült Államok közlekedési minisztere nagy lépésnek nevezte a történteket azon az úton, amelyen végig kell haladni a drónok biztonságos integrálásához. A tanúsítvány egyébként azt is megengedi a UPS pilótáinak, hogy egyszerre akár több gépet is felügyeljenek. Ez azért fontos kitétel, mert a pilótánként egy drónra alkalmas minősítést már az Alphabet területen érdekelt leányvállalata, a Wing is megkapta korábban.
Mindettől függetlenül a miniszter nyilatkozatában igyekezett reális maradni, és a városokban szabadon repkedő drónokkal kapcsolatban azt mondta, hogy erre még éveket kell várni.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak