Hatalmas pénzeket mozgat meg az elkövetkező években az, hogy a vállalatok igyekeznek minden területen kihasználni a technológiában rejlő lehetőségeket.

Idén már bőven meghaladja majd az 1000 milliárd dollárt az a beruházási érték, amelyet a világ cégei azért költenek el, hogy felkészültebben küzdhessenek a vásárlók kegyeiért. A digitális transzormációba (DX) öntött milliárdoktól az üzleti modellek átalakításán át a személyre szabható tömegtermékek, szolgáltatások előállításán keresztül a szervezet működésének új szintre emeléséig sokféle eredményt remélnek a vállalatok. Ugyan a pénzköltés önmagában nem garancia a sikerre, de az biztos, hogy első lépésnek megteszi.

Ezernyi milliárd

Az amerikai piackutató IDC friss tanulmánya szerint 2019-ben globálisan 1180 milliárd dollárt fordítanak a vállalatok arra, hogy a küszöbön álló posztdigitális korszak elvárásainak mindinkább képesek legyenek megfelelni. Igaz, hogy már tavaly sem volt kevés ez a tétel, de a jósolt bővülés megközelíti a 18 százalékot. Négyéves távlatban pedig 6000 milliárd dolláros területet emlegetnek a kutatók.

A tét emelése gyakorlatilag az összes fontosabb szektor esetében megfigyelhető: nagyjából 15-20 százalékkal emelkednek ezek a kiadások éves szinten. A legélénkebb "átalakuló" a pénzügyi szektor, ahol a 2017-től 2022-ig terjedő periódus alatt több mint 20 százalékos éves átlagos növekedést prognosztizál az IDC.

Összegszerűleg idén (is) a digitalizáció előnyeit leggyorsabban kamatoztatni képes gyártóipar költ a legtöbbet DX-szel kapcsolatos projektekre. A diszkrét gyártás területén érdekelt vállalkozások 221,6 milliárdot, a folyamatelvű gyártók pedig további 124,5 milliárdot fordítanak működésük technológiai alapú fejlesztésére. Itt az okos gyártást lehetővé tevő megoldásokon át a különöböző automatizációt fokozó projektekig számtalan feladat kerülhet fel a listára.

Ami a megrendelések technológiai összetételét illeti, a hardverek és szolgáltatások viszik el idén a beruházási összeg háromnegyedét. A legnagyobb szeletet az IT szolgáltatások adják (154 milliárd), de jut bő 100 milliárd a kommunikációs szolgáltatások erősítésére is. Digitális átalakuláshoz köthető szoftverekre összesen 253 milliárdot költhetnek 2019-ben a cégek.

Az IDC számításai szerint az USA és Kína magasan viszi a prímet, ha régiók szerinti bontásban vizsgáljuk a beruházásokat. Önamagában ez a két ország lefedi a teljes költés több mint felét. Mindkét helyen az egyedi gyártásban érdekelt cégek költik a legtöbbet, de míg az USA-ban a dobogóra a szakmai szolgáltatások és a szállítmányozás szektor fér fel, keleten a folyamatelvű gyártás és az állami szféra számít kimagasló költőnek, ha digitális transzformációról van szó.

Nem eszik olyan forrón

Mint ahogy azt a bevezetőben említettük, a pénz önmagában nem feltétlenül repíti a jövőbe a szervezeteket. Egy tavaly ősszel publikált, német nyelvterületen végzett kutatás például arra jutott, hogy az átalakulásban (elvben) kulcsszerepet játszó informatikai részlegek Nyugat-Európában sincsenek felkészülve a most már tovább aligha halogatható feladatokra.

A (közel)jövő lehetőségei és a jelen valósága között tátongó szakadékot jól szemlélteti, hogy a megkérdezettek 96 százaléka szerint az informatika jelentősége nagyon megnő az elkövetkező három évben, ugyanakkor a válaszolók 77 százaléka szerint náluk az IT jelenleg pusztán technikai feladatokat lát el. A működési modell és a szemlélet megváltoztatásához viszont olyan készségek kellenének, amelyekkel nem feltétlenül rendelkeznek az IT osztály munkatársai, így a digitális átalakulás egyik legkomolyabb akadálya maga az ember.

Piaci hírek

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.