A nemrég elérhetővé tett Nightshade nem csak a digitális képek védelmére, hanem az alkotásokat jogosulatlanul használó MI-modellek működésének szabotálására is törekszik.

A Chicagói Egyetem kutatói tavaly februárban számoltak be egy általuk fejlesztett programról, a Glaze-ről, ami a digitalizált műalkotások védelmét célozta a rajtuk keresztül betanított, a művészek stílusát is hatékonyan másoló MI-modellektől. A Glaze egy emberi szemmel nem észrevehető réteget ad a képekhez, úgy módosítva azok bizonyos jellemzőit, hogy a mesterséges intelligencia ne legyen képes a meghatározó jegyeiket azonosítani. Októberben aztán bejelentették a technika Nightshade néven továbbfejlesztett változatát is, ami már képes volt úgy átverni az MI-t, hogy az a képek tartalmát is tévesen azonosítsa.

A Nightshade teljesítményének finomhangolását és a felhasználói felület befejezését követően a fejlesztők a múlt pénteken tették elérhetővé az alkalmazás 1.0-s verzióját. Mint az oldalukon írják, a szoftvert "támadó eszköznek" szánják, miközben a Glaze a védekezést szolgálja, és együttesen javasolják mindkettő használatát. A pixelek szintjén végrehajtott, finom módosításokat az UV-fényhez hasonlítják, mivel szabad szemmel jórészt észrevehetetlenek, de az MI-modellek emiatt máshogy látják, sőt tévesen értelmezik a képeket – vagyis olyan adatmintává alakítják a digitális tartalmat, ami alkalmatlan a modellek megfelelő képzésére.
 


Egész pontosan úgy fogalmaznak ezzekl kapcsolatban, hogy a Nightshade az anyagkat "mérgező mintákká" alakítja, így a rajtuk tanított modellek kiszámíthatatlan, az elvárt normáktól eltérő viselkedést produkálnak: például ha azt az utasítást kapják, hogy alkossák meg egy űrben repülő tehén képét, akkor egy űrben lebegő kézitáskával jönnek majd elő. A technika széles körű elterjesztésével pedig megnehezítenék, hogy a modellek taníthatók legyenek a beleegyezés nélkül begyűjtött online tartalommal, jelentősen megnövelve az engedély nélküli felhasználás költségeit és a licencelt alkotások felé terelve az MI-fejlesztőket.

Ahogy a beszámolók kiemelik, pillanatnyilag tényleg ez tűnik a legjobb módszernek, hogy a művészek megvédjék a munkájukat, mert a jogi lehetőségek még elég bizonytalanok, sőt a képeknek az adatkészletekből való utólagos kivonjására sincsenek hatékony eszközök. Bár az ipargi szereplőket már sokan és sok helyen beperelték, döntések még nem születtek az ilyen ügyekben, az MI-cégek pedig addig is annyi tartalmat porszívóznak fel, amennyit csak győznek. Sőt a szabályozói oldalon azért lobbiznak a fejlődésre és a közérdekre hivatkozva, hogy lehetőséget kapjanak a jogvédett anyagok "méltányos felhasználására".

Közösség & HR

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.