A Parker szonda idén karácsonykor minden eddiginél közelebb juthat a Naphoz, ami a projekten dolgozó tudósok szerint az elmúlt 55 év legjelentősebb eseménye lehet.

A NASA Parker Solar Probe jövő karácsony táján másodpercenként 195 kilométeres sebességgel száguld majd el a Nap mellett, kihasználva annak hatalmas gravitációs vonzását. Összehasonlításképpen, ilyen tempóval 30 másodpercig tartana egy New York-London repülőút. A napszonda ennek során mindössze 6,1 millió kilométerre közelíti meg a Nap felszínét. A projekt egyik munkatársa szerint ez majdnem úgy tekinthető, mintha "napraszállást" hajtana végre, tekintve, hogy a szilárd felszín hiánya miatt nem lehet pontosan meghatározni, hol húzódik a Nap határa – olvasható a BBC News év végi összeállításában.

A cikkben megszólaló szakemberek az 1969-es holdraszállás jelentőségéhez hasonlítják a dolgot, és az egyik legmerészebb küldetésnek nevezik, amit valaha is elképzeltek. A szondát még 2018-ban indították útnak azzal a céllal, hogy ismételten, egyre közelebb haladjon el a Nap körül, amíg a 2024 végére tervezett manőver már a Nap-Föld távolság mindössze 4 százalékára közelíti hozzá Parkert. Itt a szerkezetnek már 1400 Celsius-fokos hőmérsékletet kell elviselnie, hogy méréseket végezhessen egy vastag hőpajzs mögött elhelyezett műszereivel, remélhetőleg hozzájárulva néhány tudományos áttöréshez is.

Szuper hasznos lehet a rövid látogatás

Ezek közül a BBC News szerint a legfontosabb a korona, a külső naplégkörének működésének egyértelműbb magyarázata lenne, ami hozzájárulhatna az "űridőjárásra" vonatkozó előrejelzések javításához is. A Nap éppen most lép egy aktívabb időszakába, a koronakidobódások és flerek pedig tönkretehetik a műholdas kommunikációt, pusztító hatással lehetnek a földi elektromos hálózatra, sőt a különösen masszív napviharok hetekre-hónapokra kiüthetik az internetet. A sugárzás egészségügyi kockázatot jelent az űrhajósokra nézve is, ami különösen érdekes, ahogy állandó jelenlétet tervezgetünk a Hold felszínén.

Ahogy a BBC News írja, a Parker novemberben fordul meg a Vénusz körül, ami segít neki a megfelelő pályára állásban, hogy aztán tudományos-történelmi eseménnyé tegye a december 24-ét. A riportban a NASA tudományos vezetőjét (a projekt korábbi vezető tudósát) is idézik, aki elmondta: igazából nem biztosak benne, hogy a napszonda mit talál majd, de különböző típusú hullámok felfedezésére számítanak, amelyek évek óta viták tárgyát képező folyamatok keverékére utalnak. Az űreszköz ezt követően már nem lesz képes közelebb kerülni a Naphoz – igaz, a hátulja el sem viselne magasabb hőmérsékletet.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.