Egy év alatt 49-ről 61 százalékra nőtt az online is vásárlók aránya a Gemius kutatása szerint.

Még mindig komoly növekedési potenciál van a hazai e-kereskedelmi piacban. A Gemius legfrissebb kutatása, amely a 15 évesnél idősebb magyar internetezők körében mérte a magyar e-kereskedelmi piacot, hasonló képet mutat a magyar e-kereskedelemről, mint az eNET június elején publikált jelentése: 2015-höz képest tavaly látványosan, közel 34 százalékkal nőtt az e-kereskedelem volumene, és ennek megfelelően bővült a neten vásárlók aránya is. Tavaly az e-kereskedelem volumene 727 milliárd forint volt, és már a teljes kiskereskedelmi forgalom 5,2 százalékát adta.

Abban azonban már eltérnek az eNET és a Gemus adatai, hogy mekkora arányt képviselnek a netezőkön belül az online vásárlók. Míg a Gemius szerint nagyjából minden második netező vásárol online, addig az eNET szerint sokkal nagyobb az arányuk: hat felnőtt netezőből öt vásárol online. Az eltérést részben az magyarázazza, hogy az eNET csak a 18 év felettieket vizsgálja, míg a Gemius 15 évnél húzta meg az alsó korhatárt.

2016-ban a Gemius által megkérdezettek 49 százaléka mondta, hogy szokott interneten termékeket, szolgáltatásokat rendelni, idén viszont már 61 százalékuk állította ugyanezt. A vásárlókosár átlagos értéke jelenleg 23 ezer forint, és egy vásárlóra átlagosan évi 215 ezer forint online költés jut.

Nincsenek határok

Az online vásárlás az országhatárokat is lebontja a kereskedelemben – az eNET is ezt a tendenciát mutatta ki –: már tavaly is a megkérdezettek 23 százaléka mondta, hogy vásárol külföldi webshopban. Idén arányuk 27 százalékra nőtt. Kétségtelen azonban, hogy a többség inkább a hazai oldalakban bízik, itthon nagyobb mértékű is volt a bővülés. A csak magyar oldalakon vásárlók aránya 44-ről 53 százalékra nőtt. Az online vásárlók ötöde havonta többször is rendel az internetről.

A legtöbben meleg ételt, a könyvet, zenét és filmet, ruhát, kiegészítőket és a különböző digitális eszközöket vásárolnak a neten. Bár egyre több kiskereskedelmi lánc lép be az online piacra (a G-Roby volt az első, majd jött a Tesco és a közelmúltban az Auchan is), egyelőre az élelmiszer netes beszerzése kevésbé népszerű. A válaszadók a gyűjtői tárgyakat és a biztosítási termékeket sem szívesen szerzik be a netről.

Ugyanakkor a potenciális kategóriába (a válaszadó még nem vásárolt ilyent online, de nem zárkózna el attól, hogy a neten vegye meg) került a bútor és a lakásdekoráció, a szoftver és a baba-mama holmik – a megkérdezettek közel fele mondta, hogy ezeket szívesen venné online.

Okostelefon csábít a vásárlásra

Az okostelefonnal rendelkezők nagyobb arányban vásárolnak online: 81 százalékuk vásárol a neten, bár nem feltétlenül okostelefonon. Körükben a legmagasabb azok aránya, akik online gyűjtenek termékinfókat. Szinte minden smatphone-tulajdonos jellemző online tevékenysége a konkrét termékek keresése, a termékleírások olvasása, a termékcsoportról való általános tájékozódás.

Az okostelefon szerepe az online vásárlás folyamatában

(Forrás: Gemius)

A vásárlásnál azonban már ebben a körben is kevesebben használják az online csatornát, és még kevesebben (68 százalék) választják fizetésre. Az okostelefonnal rendelkezők ötöde osztja meg a vásárolt vagy megvenni tervezett terméket valamelyik közösségi oldalon, és ehhez szinte kizárólag az okostelefonját használja.

A tényleges vásárláshoz – és fizetéshez – azonban már előkerül a PC. Azoknak az aránya a csoporton belül, akik csak PC-n vásárolnak, 53 százalék. Egyelőre nagyon kevesen vannak azok – a kategórián belül mindössze 4 százalék –, akik kizárólag mobilról vásárolnak.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.