A felokosított órák, karkötők, fülhallgatók száma pedig csak tovább fog nőni az elkövetkező időszakban - állítja az IDC előrejelzése.

A tavaly összesűrűsödő gazdasági problémák nyomott hagytak a hordható informatikai eszközök (wearables) eladásain is. Olyannyira, hogy 2022-ben negyedéves és éves viszonylatban is történelmi ponthoz ért a szegmens azzal, hogy recesszióba fordult

Mindez azonban a jelek szerint már több szempontból is elmúlt, mivel az IDC legfrissebb elemzése idénre már viszonylag komoly, 6,3 százalékra rúgó bővülést vetít előre. Hogy ez pontosan hány darab leszállított terméket jelent, az az amerikai piackutató önellentmondó jelentéséből elsőre nem világos, mivel a szöveg 442,7 milliót említ, a mellékelt táblázatban viszont 523,2 millió szerepel. A többi adat alapján azonban egyértelműnek tűnik, hogy utóbbi a helyes szám.

Az éves teljesítmény ettől függetlenül hullámzó lesz. Az elemzők szerint az év első három hónapja még egyenesen csökkenést mutat majd, ám ezt a rossz kezdést a hátralévő időszak bőven kompenzálni fogja. Sőt, mindez egy új fellendülési korszak nyitánya is lehet, mivel az IDC arra számít, hogy a globális szállítások 2027-ben elérik a 644,5 millió darabot, ami átlagban 5,4 százalékos éves növekedési rátát (CAGR) jelentene a 2022-től 2027-ig tartó periódusban.

Idén a jellemzően drágább árfekvésű okosórák területén nehezebb lesz új ügyfeleket találni, mivel az infláció és az erős dollár világszinten jelentősen megvastagította az árcédulákat. Az olcsóbb fülhallgatóknál viszont már 2023-ban pezsgő lehet a forgalom, amit a sok jelenleg használt termék cseréje is fűthet.

 

Hordható eszközök piaca 2023-2027 - IDC
Infogram
Konzumer tech

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.