A Deloitte 2019-es prognózisa tulajdonképpen nem jelent meglepetést, még tovább gyorsulunk az új hálózatokkal és az új chipekkel.

A Deloitte 2018-ban is kiadja a következő évre szóló prognózisait a meghatározó technológia trendekről, amelynek összefoglalóját a szakmai szolgáltató nemrég tette közzé. Ezzel mi is nekiállunk az év végén megszokott toplisták és előrejelzések feldolgozásának, elsőként azokkal a változásokkal, amelyek a Deloitte szerint az üzleti és az otthoni felhasználásban is a fősodorba viszik a nem is olyan régen még újdonságnak számító megoldásokat.

A lista természetesen egy közhelykupacként is felfogható, hiszen olyan eleme nem igazán van, amiről még senki sem hallott – sőt, az új technológiákra jellemző módon már a kezdetektől nagy volt körülöttük a felhajtás. Ennek ellenére figyelmet érdemel, hogy a Deloitte ezúttal milyen fejlesztéseket tart a következő évre nézve meghatározónak, annál is inkább, mert a könyvvizsgálóként vagy adótanácsadóként is ismert cég számokkal is igyekszik alátámasztani a mondanivalóját.

2019 az 5G hálózatok éve lesz

A következő generációs (5G) hálózatok pont olyan témát adnak, amiről tényleg hosszú ideje beszélünk, de a folyamatok globálisan is csak jövőre indulnak be, elhárítva az akadályokat a szórakozástól az orvosi alkalmazásokon át az okos városokig terjedő innovációk elől. A Deloitte szerint világszerte 25 szolgáltató indít majd kereskedelmi 5G szolgáltatást, további 25 pedig egy évvel később csatlakozik hozzájuk. Jelenleg egyébként már 72 operátor teszteli a jövőbeni megoldásait.

Az átállás természetesen nem egyik pillanatról a másikra valósul meg, de lassúnak semmiképpen sem lesz nevezhető. Míg 2019-ben még csak több mit egymillió, 2020-ban viszont már 15-20 millió 5G-s mobil eszközt értékesítenek. Ehhez lazán kapcsolódó érdekesség, hogy a rádió nem akar kimúlni, sőt jövőre is ugyanannyian hallgatják legalább heti rendszerességgel, mint az idén (a fejlett országokban a felnőtt lakosság 85 százaléka) – ez magasabb arány, mint amit 2025-re a hagyományos tévéadások felmutathatnak majd.

A médiafogyasztási szokások változására amúgy jellemző, hogy Észak-Amerikában például a 25-34 éves korosztály a tévé előtt töltött idejének már 40 százaléka a sportfogadással lesz kapcsolatban, miközben ugyanebben a szegmensben a sportműsorok nézőinek közel kétharmada fogadni is fog. Közben az e-sportok piaca újabb 35 százalékkal bővül a hirdetéseknek, a licencelt közvetítéseknek és a franchise eladásoknak köszönhetően.

Jön Kína és a mesterséges intelligencia

A Deloitte a 5G-hez hasonló áttörésre számít a vállalati célú 3D nyomtatók és a kapcsolódó segédanyagok vagy szolgáltatások területén, ami évi 12,5 százalékos növekedéssel jövőre 2,7 milliárd, 2020-ban pedig 3 milliárd dolláros üzletté válik – egyben rá is cáfolva azokra a véleményekre, amelyek a szegmens kifulladásáról szóltak. Ehhez képest a kvantum számítástechnika még nem látványos, de most érik az egyik legnagyobb lehetőséggé: a Deloitte szerint 2030-ra a szuperszámítógépek piacához hasonló, 50 milliárd dollár körüli globális üzlet lesz belőle.

A mesterséges intelligencia demokratizálódik, ami azt jelenti, hogy egyre kevésbé lesz szükség speciális szaktudásra az MI-alapú kézségek alkalmazásához. Ez annak is köszönhető, hogy jövőre az ilyen készségeket alkalmazó vállalatok 70 százaláka már valamilyen cloud szolgáltatáson keresztül veszi majd igénybe ezeket a megoldásokat, 65 százalékuk pedig ugyancsak cloud alapú eszközöket használ arra, hogy létrehozza saját alkalmazásait.

A Deloitte 2020-ra 83 és 89 százalék közé teszi az MI-technológiák penetrációját a vállalati felhasználásban, és megállapítja, hogy a területet már nem csak a technológiai óriások uralják majd. Eddig ezeknek a társaságoknak volt meg a szükséges pénzügyi háttere, infrastruktúrája és szakértelme a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kiaknázására, a cloud csatornák azonban a befektetések sokkal jobb megtérülésével kecsegtetnek, ami már nem csak az úttörők között, de egy sokkal szélesebb vállalati körben is elterjeszti a szóban forgó technológiákat.

A kínai gazdasági-technológiai úthenger ma már ugyancsak az előrejelzések megkerülhetetlen témája, ez alól pedig a Deloitte prognózisa sem kivétel. A jóslatok szerint Kína jövőre (sőt középtávon is) már globális vezető lesz a távközlési infrastruktúra tekintetében, ami olyan új iparágak kinövesztését teszi majd lehetővé, amelyek egyenként is sok tízmilliárd dolláros bevételekre számíthatnak a következő öt év végéig.

A Kínában gyártott félvezető-ipari termékek jövőre újabb 25 százalékos növekedés után már a 110 milliárd dolláros forgalmat is elérhetik, köszönhetően a házon belüli keresletnek, amit a piacosodó MI-alkalmazások generálnak. Ugyanígy jövőre jelennek meg azok a kínai fejlesztésű chipek is, amelyeket már kifejezetten az MI és a gépi tanuló algoritmusok támogatására terveztek. A fejlődés alapját itt is és globálisan is a fejlett félvezető-dizájnok és az új generációs adattovábbító hálózatok jelentik, amelyek lehetővé teszik a minden eddiginél gyorsabb és okosabb alkalmazások széles körű terjedését.

A Deloitte Tech Trends 2019 Report című anyaga természetesen ennél sokkal részletesebben is kibontja az MI-alapú szervezetek, az automatizált biztonsági folyamatokat, a csúcstechnológiás kapcsolatokra épülő üzleti kritikus folyamatokat, az intelligens interfészeket avgy a CIO-k és a CMO-k újkeletű partnerségét – a bővebb publikus változat ezen az oldalon keresztül lesz majd elérhető.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.