A HUN-REN vezérigazgatója által bejelentett projekt már a megvalósítási szakasznál tart, és a remények szerint a központban jövőre el is kezdődhetnek a technológiával kapcsolatos kutatások.

Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója az AI Summit 2025-ön jelentette be, hogy 2026-tól AI-kutatóközpontot hoznak létre Magyarországon. A központ létrehozásának előkészítése nem csupán tervezési szakaszban van, hanem a konkrét lépések megkezdődtek, így már most aktívan dolgoznak a megvalósításon – olvasható a Magyar Kutatási Hálózat honlapján.

Nemzetközi támogatás

A vezérigazgató által felvázolt tervek szerint egy nemzetközi szakértői testületet állítanak fel nemzetközi vezetéssel, és olyan témákat kívánnak behozni a kutatóközpontba, amelyek Magyarország számára kiemelten fontosak. A kutatóközpont három fő területre fókuszál: specializált MI-kutatásokra, MI-alapkutatásokra és a megbízható mesterséges intelligencia kutatására.

"Az általános szintű mesterséges intelligencia (AGI) – amely minden emberi szintű feladatot képes elvégezni vagy túlszárnyalni – érkezése már nem kérdés, csak az időzítés" – emelte ki előadásában Jakab Roland, aki hozzátette a vezető technológiai guruk szerint az áttörés 2025 és 2030 között várható. (Ugyanakkor bőven vannak olyan szakértők is, akik ennél távolabbra teszik az AGI eljövetelét.)

A HUN-REN vezérigazgatója három fő trendet emelt ki 2025-re vonatkozóan: megjelent a modellekben a "gondolkodás", mivel rájöttek, ha több időt biztosítanak a modelleknek a válaszadásra, pontosabb eredményeket kapnak. A második nagy trend az eszközhasználat, amikor ezek az ágensek hozzáférnek e-mailjeinkhez, a fájlrendszerünkhöz, a naptárainkhoz, belső rendszereinkhez. A harmadik pedig a specializáció, egyre több célzott modell megjelenése különböző területekre.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.