Úgy fest, többre lesz szükség, hogy a Twitter Blue-t vonzóvá tegyék a potenciális előfizetőknek, és értelmezhető bevételi forrást faragjanak a havi díjas szolgáltatásokból.

A The Information szerint január közepéig mindössze 180 ezer előfizetőt gyűjtött a Twitter az Egyesült Államokban, beleértve az új Twitter Blue szolgáltatást is, ami a közösségi hálózat havi szinten aktív felhasználóinak 0,2 százaléka. A lap ehhez egy belső dokumentumra hivatkozva azt is hozzáteszi, hogy a cég fizető felhasználóinak 62 százaléka él az Egyesült Államokban, vagyis a Twitternek körülbelül 290 ezer előfizetője lehet világszerte. A társaság csak december közepén indította újra a Blue-t, miután egy hónappal korábban úgy vezette be, hogy csakhamar kénytelen volt felfüggeszteni az új terméket. Így valószínű, hogy később a jelenleginél több előfizetőt is fel fog tudni mutatni, de az a növekedési tempó így sem látszik, amit Elon Musk látni szeretne.

A Blue havi 8 dollárt hoz a Twitternek minden felhasználó után (ez nagyjából az Apple vagy a Google alkalmazásboltjára is igaz, ahol ennél többe kerülnek az előfizetések), az éves csomagokon pedig fejenként havi 7 dollárt keres. A fentiek alapján ez éves szinten is kevesebb mint 30 millió dollárnyi bevételt jelentene az előfizetésekből, miközben a The Information felidézi, hogy Musk tavalyi nyilatkozata szerint a Twitter összes bevételének felét ezekből akarják összehozni. Az összes bevétel fele pedig akkor is nagyságrendekkel nagyobb kellene hogy legyen, ha az új tulajdonos 3 milliárd dollár körüli forgalmat tart reálisnak erre az évre, szemben például a 2021-re jelentett 5,1 milliárddal.

Tervekkel továbbra is jól állnak

A vállalat a hírek szerint azt fontolgatja, hogy bevezet egy magasabb havi díjért hozzáférhető tagsági szintet is, ami lehetővé tenné, hogy a felhasználók hirdetések nélkül böngészhessék az oldalait. Állítólag az is a terveik között szerepel, hogy a vállalkozásoknak havi 1000 dollárt számítsanak fel az arany igazoló jelvényekért, további 50 dollárt pedig minden hozzájuk kapcsolódó fiókért. Eddig azonban tényleges eredményt csak a bérköltségek megtakarításával érhettek el, hiszen a néhány hónapja még 7500 alkalmazottat és 5500 szerződéses munkavállalót foglalkoztató cégnél mára 2000 fő alá csökkent a főállású dolgozók száma, és szerződésesből sem lehet sokkal több 1000 főnél.

Ahogy nemrég kiderült, a társaság összes bevétele egy belső prezentáció tanúsága szerint a tavalyi negyedik negyedévében 35 százalékkal csökkent, a menedzsment pedig az idei az első negyedévre is 39 százalékos csökkenéssel számol éves összehasonlításban. Ugyanakkor a Financial Times forrásai szerint a Twitter olyan szabályozói engedélyek igénylésébe kezdett, amelyek egy saját fizetési rendszer elindításához szükségesek, és a vállalatnál az ehhez tartozó szoftveren is elkezdtek dolgozni. Musk korábban is jelezte, hogy a Twittert "szuperalkalmazássá" alakítaná, amelyik mindenfélét kínál az átutalásoktól a vásárláson át az utazásig, de abba nem ment bele, hogy mindezt hogyan valósítaná meg.

Közösség & HR

Örülne, ha lenne a szívének egy digitális ikertestvére?

A neves amerikai hosszútávfutó, Desiree "Des" Nicole Linden szívének már megvan a digitális párja.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.