A nemrég még körülrajongott startup ma már inkább egy hatalmas lufinak tűnik, a SoftBank pedig újabb milliárdokkal segíthet neki az előre menekülésben.
Hirdetés
 

A tőzsdére menetel előtt álló WeWork legutóbb a múlt héten került be a hírekbe, amikor kiderült, hogy a vállalat a hűvös piaci várakozások miatt elnapolta a szeptemberre tervezett részvénykibocsátását, bár egy későbbi időpontban még ebben az évben sort kerítene rá. A cég tevékenységét "közösségi irodamegosztásként" szokták meghatározni, más szóval közösségi irodai helyek értékesítével (co-working) foglalkozik: az Airbnb mintájára saját ingatlanok nélkül, nagy irodahelyiségek bérlésével, részekre osztásával és felcsinosításával, majd a kisebb egységek továbbadásával foglalkozik.

A cég az olyan állítólagos tech startupok egyik legismertebb képviselője, amelyek valamilyen ismert szolgáltatási modellt támogatnak meg a digitális gazdaság felfutó technológiáival. Ez bizonyos esetekben jó ötletnek bizonyul (lásd a már említett Airbnb-t), máskor azonban fenntartható üzleti modell nélkül vakítják a befektetőket, és a működés, a fejlesztések vagy a piacszerzés is a befektetett tőke égetésével valósul meg, anélkül, hogy a növekvő bevételeket sikerülne nyereségbe fordítani.

Csak a növekedéshez értenek

A gyors növekedést biztosító modellek ugyanis a profittermelés szempontjából sokszor akadályt jelentenek. Erre aktuális példa a mai napig folyamatos veszteséget termelő Uber, de eszünkbe juthat az évtized elején világszerte fellángoló kuponos őrület és a Groupon is: a társaság 2010-ben még lazán nemet mondott a Google 6 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatára, hogy aztán éppen csak elkerülje a földbe csapódást, ma pedig 1,5 milliárdos cégértéken jegyezzék az amerikai techtőzsdén.

A WeWork sztorija talán még ennél is több sebből vérzik (gyenge lábakon álló üzleti modelljéről és a különlegesen beteg vállalati kultúrájáról itt olvasható egy kimerítő összefoglaló), a befektetők pedig a jelek szerint elvesztették a bizalmukat a túlértékelt startup vállalkozásban. A WeWork legnagyobb befektetője, a SoftBank Vision Fund alapja eddig 10,4 milliárd dollárt pumpált a cégbe, de a tőzsdei bevezetés értékét a korábban becsült 50 milliárd dollár helyett már csak ennek harmadára-negyedére teszik, így a Vision Fund is minden bizonnyal komoly leírásokat lesz majd kénytelen végrehajtani.

A Financial Times csütörtöki riportja szerint az alap most előre menekülne, és újabb hatalmas összeget, legalább egymilliárd dollárt tolna a WeWork alá. A lap bennfentes forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a megállapodás értelmében a pénzt tavasszal váltanák át A osztályú részvényekre, de az újabb befektetés lehetőséget ad rá, hogy a WeWork kedvezőbb pozícióból tárgyaljon arról a 3-4 milliárd dolláros kölcsönről, amely egy banki konzorciumtól próbál megszerezni egy tervezett tőkeemeléshez.

Jöhetnek a járulékos károk is

Az egyezség értelmében a SoftBank a korábban meghatározottnál kedvezőbb áron juthatna hozzá a WeWork papírjaihoz, és a társaság többségi tulajdonosává váljon. Az viszont nem egyértelmű, hogy az újratárgyalt megállapodás hogyan érintené a japánok befektetésének értékelését – a FT értesüléseit egyébként sem a WeWork, sem a SoftBank nem kommentálta, az viszont biztos, hogy a legutóbbi befektetési körben 47 milliárdos cégértékkel számoltak, miközben ebben a hónapban a WeWork potenciális értékelése már a 10 milliárdos szintre is lesüllyedt.

A fiaskó nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy szeptember folyamán már a SoftBank papírjainak árfolyama is 8 százalékot zuhant, miközben a második, 108 milliárd dollárosra tervezett Vision Fund alapot is veszélybe sodorja. Ahogy nemrég írtuk, a Vision Fund 2 legkomolyabb támogatói sorra hátrálnak ki a korábbihoz hasonló kötelezettségvállalásokból. A SoftBank taktikája pedig, amely a késői stádiumban járó technológiai unikornisok masszív befektetéseivel és a friss, kis méretű piaci szereplők pénzben fürdetésével operált, nem tűnik átüző sikernek: a két irány egyelőre nem a kockázatokat csökkenti, hanem éppen egymás ellen dolgozik.

Piaci hírek

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.