Egy amerikai felmérés alapján az emberek felét hidegen hagyja az FSD vezetéstámogatás, több mint harmadrészük pedig egyenesen negatívumként tekint rá, ha el kell döntenie, milyen elektromos autót vegyen.

Az önvezető rendszerekről szóló évtizedes ígérgetés és a vezetéstámogató szoftverek ezzel összefüggő alulteljesítése egyelőre nem rombolta le a befektetők lelkesedését, de a vásárlók oldalán már ereszt a lufi. A Futurism a Slingshot Strategies tanácsadó cég új felmérésére hivatkozva arról számolt be, hogy a Tesla félrevezető módon teljesen önvezetőnek (Full Self-Driving - FSD) nevezett funkciója egyre kevésbé támogatja a nehéz időszakát élő vállalat eladásait: a megkérdezett amerikai fogyasztók 35 százaléka úgy nyilatkozott, hogy kisebb valószínűséggel venne olyan elektromos autót, amelybe az FSD rendszert is telepítették.

A Slingshot augusztusi jelentésében több mint 8000 ember válaszait dolgozta fel, és arra jutott, hogy a vásárlók mindössze 14 százaléka tekintene a döntését meghatározó pozitívumként a Tesla önvezető csomagjára, 51 százalék pedig teljesen közömbös a technológiához való hozzáféréssel kapcsolatban. Mindezt még érdekesebbé (illetve a Tesla számára nyugtalanítóvá) teheti egy másik eredmény: a felmérés résztvevőinek közel fele szerint az FSD, amit egyébként a Teslák Autopilot funkcióval együtt már több száz, esetenként halálos balesettel hoztak összefüggésbe, tulajdonképpen nem is működhetne legálisan a közutakon.

A bizalom nem magától épül

Az önvezető rendszerekre a szabályozók is sok helyen rászálltak a biztonsági aggályok és a megtévesztő márkanevek miatt, és a briteknél vagy Kínában konkrét lépéseket is tettek azok korlátozására. A fenti felmérés ugyan nem megy bele, hogy a vásárlók miért idegenkednek ezektől a funkcióktól, a Futurism cikkében idézett kommentárok felvetik, hogy ezeket a technológiákat valójában senki sem hitelesítette vagy hagyta jóvá. A fő gondot sem abban látják, hogy a fogyasztók ostobák lennének, hanem abban, hogy a befektetők úgy viselkednek, mintha a Tesla tényleg a teljes önvezetés megvalósításának küszöbén állna.

A lap egyébként éppen most idézett egy másik kutatást is, ami arról szól, hogy minél kevesebbet tud valaki a mesterséges intelligenciáról, annál nagyobbra értékeli azokat a mutatványokat, amelyekhez látszólag emberi képességekre van szükség. A technológia működésének alaposabb megismerése tehát nem feltétlenül annak elterjedését segíti, vagyis ebben az esetben nem érvényes, hogy aki sokat tud például a borokról, az valószínűleg borkedvelővé válik. Nem nehéz elképzelni, hogy az MI mellett az önvezetés is ugyanebbe a kalapba tartozhat, különösen, hogy annak fejlődése is kezd eltávolodni a korábbi várakozásoktól.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.