Ismét kiderült, hogy a "just-in-time" gyártásszervezési stratégia csak akkor olcsó és hatékony, ha nem történnek rendkívüli események.

A modern autógyárak jellemzően a nap minden órájában, a hét minden napján folyamatosan üzemelnek, így már egy rövidebb üzemzavarból származó veszteség is könnyen becsúszhat a millió dolláros nagyságrendbe. A múlt héten a Toyota szenvedett el egy látványos, és a beszámolók szerint egyáltalán nem jellemző kiesést, amikor augusztus végén mind a 14 Japánban működő összeszerelő üzeme váratlanul leállt, köszönhetően a járműalkatrész-rendeléseket feldolgozó szerverek meghibásodásának az előző napi karbantartást követően.

A Toyota szerdai közleménye szerint mindezt az okozta, hogy a jól ismert hibaüzenetnek megfelelően "elfogyott a hely a lemezen", vagyis a művelet során az adatbázisban felhalmozódott adatokat törölték vagy rendszerezték, és a lemezterület elégtelensége miatt olyan hiba lépett fel, amely miatt az egész rendszer leállt. A világ legnagyobb forgalmú autógyártója mindennek kapcsán azt is egyértelművé tette, hogy az esetet nem kibertámadás okozta, úgyhogy a fennakadásokért a vállalat most csak saját magát hibáztathatja.

Nem először fordul elő ilyesmi

A Guardian beszámolója alapján a rendszert azután állították helyre, hogy az adatokat átmásolták egy nagyobb kapacitású szerverre, így a termelés másnapra újraindulhatott az üzemekben, amelyek együttesen a társaság globális termelésének harmadát adják. A Toyota közölte, hogy felülvizsgálja karbantartási eljárásait, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg hasonló dolog. A cégnek egyébként tavaly februárban is be kellett zárnia egy napra ugyanezt a 14 gyárat egy beszállító fájlszerverének állítólagos fertőzöttsége miatt.

Ez utóbbi kérdéseket vetett fel a japán ellátási láncok kiberbiztonságával kapcsolatban, különös tekintettel a Toyota "just-in-time" gyártási rendszerére, amelynek során az összeszerelési folyamat különböző szakaszaiban csak kis mennyiségben szállítják a szükséges alkatrészeket. Ez lenyomja a költségeket és javítja a hatékonyságot, azonban láthatóan megvannak a maga kockázatai. Mivel már a Toyota is megégette magát ilyesmivel, a beszállítói láncok elemzésével igyekszik megjósolni, mikor kell bevásárolnia a problémás alkatrészekből.

Biztonság

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.