Miközben tavaly az okostelefonos szegmens mínuszban zárt, a használt mobilok értékesítése közel 10 százalékkal pörgött fel. Az IDC előrejelzése szerint a másodlagos piac az elkövetkező években sem veszít majd lendületéből.

Tavaly közel 310 millió darab használt okostelefon került új gazdához, ami rendkívül egészséges, 9,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest - derül ki az IDC frissen kiadott elemzéséből. Ráadásul az amerikai piackutató szerint a forgalmat nagyban visszafogja az, hogy a használt telefonokkal kereskedők nem tudnak annyi készülékhez jutni, ami elegendő lenne a kereslet kielégítésére.

Mindez borítékolható volt, mivel a gazdasági bizonytalanság és a megugró infláció miatt óvatossá váló felhasználók közül sokan nem hajlandók kifizetni egy új készülék árát, így ha mindenképpen le kell cserélniük meglévő telefonjukat, akkor inkább egy olcsóbb, de jó állapotú használt mobil mellett döntenek. Az új mobilok szegmense ennek megfelelően még tavaly is lejtmenetben maradt, és a szállítási volumen 3,5 százalékkal tovább csökkent. 

 

 


Az IDC jelentése kitér a közeljövővel kapcsolatos várakozásokra is. És annak ellenére, hogy az új okostelefonok értékesítése várhatóan idén már visszatalál a növekedési pályára, a használt piac továbbra sem nagyon veszít lendületéből. Becslések szerint a 2022 és 2027 közötti periódusban átlagosan és évente 8,8 százalékkal növekedhet a másodlagos piac mérete, amibe a kutatócég a gyártók hivatalos felújítási programjait is beleérti. (A használt piac ráadásul értékét tekintve ennél is jobban, átlagos bő 11 százalékkal hízhat az elkövetkező években.)

Érdekes módon ez a 8,8 százalék még így is jelentősen kevesebb, mint ami az IDC eddigi hivatalos előrejelzése volt a területen. A negatív változás oka a felhasználók másik "fegyvere" a gazdasági nehézségek elleni harcban. A kiadásokon leginkább úgy lehet spórolni, ha nem is vesz az ember telefont, ami például az egy-egy eszközre vonatkozó használati intervallumok meghosszabbodásában érhető tetten. A mostani jelentés alapján a fejlődő régiókban például bőven 40 hónap fölé kúszott az okostelefonok frissítési rátája.

Konzumer tech

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.