A Boring Company Las Vegas-i járataiban évek óta nem sikerül megoldani a sofőrök nélküli forgalmat, és ha erre mégis sor kerül, akkor az várhatóan nem az FSD-nek lesz köszönhető.

A Tesla önvezető rendszere az éles forgalmi helyzetekben nagyon messze van a tökéletestől, de az így is meglepő, hogy egyirányú alagutakban sem működik megfelelően. Az Electrek oldalán olvasható beszámoló szerint a vállalat Elon Musk másik cége, a Boring Company Las Vegas alatti járataiban próbálja évek óta összehozni az autonóm forgalmat, hogy elektromos járműveivel nagy sebességgel szállítson utasokat az állomások között, azonban két évvel a szolgáltatás beindítást követően még mindig emberi sofőröket kénytelen alkalmazni annak működtetéséhez.

Musk és a Boring Company eredetileg egy olyan metróhálózatot álmododott meg, amelyik szánokra pakolva, óránként több mint 200 kilométeres sebességgel szállítaná az autókat, amelyek a kiépített megállóknál hagynák el az alagutat, hogy visszasoroljanak a városi dugóba. A vállalat első befejezett kereskedelmi projektje azonban a Teslával való együttműködésben az önvezető járművekkel próbálkozik, miközben a jelenlegi három állomás mellett hamarosan egy negyediket is megnyitna, összességében pedig 93 állomást és 68 mérföldnyi alagutat terveznek a Las Vegas alá.

Lelkesen építik a fából vaskarikát

A lap szerint most az a terv, hogy az év végéig "valamilyen vezetéstámogató eszközt" vezessenek be a pályákon, azonban a teljes autonómia megvalósításának pontos kifutását továbbra sem látják. Az a mód, ahogy jelenleg használják az alagutakat, semmiképpen sem tűnik ideális felhasználásnak. A teljes önvezetés megvalósítása nyilván javítana a helyzeten az autók egyirányú, forgalom-, időjárás- és akadálymentes haladásával, de az eredeti elképzelésekhez képest így sem látszik, hogy a dolog miért lenne hatékonyabb egy hagyományos metrórendszernél.

Az is valószínű, hogy az eddigi eredmények a Tesla teljes önvezető szoftvere (Full Self-Driving, FSD) iránt sem fogják erősíteni a bizalmat. Az FSD funkciók elnevezésük és magas áruk ellenére is folyamatos emberi ellenőrzést igényelnek: csak érvényes jogosítvánnyal rendelkező sofőrök felügyeletével használhatók, vagyis a gyakorlatban egy fejlett vezetéstámogató rendszerről van szó. A Tesla autonóm robotaxi-szolgáltatása sem mutatkozott be az eredetileg tervezett, augusztusi időpontban, a gyártó pedig egyre nehezebben tartja fent a befektetők és a vásárlók lelkesedését.

Piaci hírek

Időnként szuper ostoba az OpenAI legújabb, szuper okos MI-je

A nemrég kiadott Strawberry modellről korábban úgy beszéltek, mint egy újabb lépésről a mesterséges általános intelligencia (AGI) megalkotása felé, de az első tapasztalatok alapján a technológiára jellemző hiányosságokat is tovább görgeti maga előtt.
 
A teljes életciklust lefedő rendszerek képesek megszüntetni azt a káoszt, ami a szervezetek zöménél még mindig akadályozza az információáramlást.

a melléklet támogatója a GLOBAL-UNION Kft., a Kyocera márka kizárólagos magyar disztribútora

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.