Egy kanadai cégnél azon dolgoznak, hogy azokat az oldalakat is megtaláljuk, amelyeket például a Google keresőjével nemigen lenne esélyünk.

A kanadai Exponential Labs csapata 2012. óta csiszolgatja különleges keresőjét, amelyet kifejezetten arra találtak ki, hogy ne a nagy online oldalak információt találja meg. A Million Short tulajdonképpen a világháló "elesetjeit" támogatja azzal, hogy a legnagyobb szájtokat egyetlen kattintással kiveszi az eredményei közül.

Mit NEM találtál meg?

A cég alapító-vezetője nemrégiben a Forbesnak nyilatkozott a vállalkozás indításának okairól, eredményeiről és terveiről. Sanjay Arora szerint a keresés túlságosan fontos része lett az életünknek ahhoz, hogy mindössze egy-két nagyvállalatra bízzuk ezt a feladatot. A Million Short egyfajta alternatívát kíván felmutatni, amely kifejezetten arra épít, hogy a betonbiztos pozícióban lévő Google keresőjét használva egy sor értékes találat elveszik a felhasználók szeme elől. Ennek oka, hogy a népszerűbb, jobb látogatottsági adatokkal, szofisztikáltabb keresőoptimalizálással, nagyobb marketingbüdzsével rendelkező oldalak természetszerűleg kiszorítják a kisebbeket. Simán elképzelhető azonban, hogy utóbbiakon olyasmi van, ami hasznos lenne a felhasználónak.

A Million Short ezt a jelenséget igyekszik leküzdeni azzal, hogy egy sor szűrőfeltétel egyszerű megadásával nagyon szépen lenyesegeti azokat a részeit az internetnek, amelyek amúgy is uralják a népszerű keresők találatlistájának első jó pár lapját. Persze ilyesmire a Google is képes, de Arora meglátása szerint az ottani eszközök nem minden esetben segítik a felhasználókat. A Million Short oldalsávjában egy kattintással kivehető minden találat, amely az egymillió (vagy éppen százezer, tízezer, ezer, száz) leglátogatottabb oldalra vinné az internetezőt.
 


Az alternatív keresőmotor képes még webshopok, reklámok, de akár élő chattel bíró oldalak kizárására, vagy éppen preferálására is. A fejlesztők igyekeznek folyamatosan szondázni a közönséget ezekről a funkciókról és Aurora szerint napi szinten érkezik hozzájuk újabb és újabb ötlet.

Az alapító kezdetben az egyik legnagyobb problémának azt látta, hogy az emberekben kialakult egy (téves) kép arról, miszerint a keresés mint feladat meg van oldva, csak használni kell. De ahogy a hozzájuk érkező visszajelzésekből is látszik, ha a felhasználók megkapják a lehetőséget arra, hogy mondjanak olyan dolgokat, amelyek segíthetnek a még relevánsabb netes tájékozódásban, akkor bizony bőven akad fejlesztési ötlet.

Üzleti modell? Az egyelőre nincs

A Million Short meglehetősen érdekes helyzetben van, hiszen ugyan bő négy év telt el a nyilvános béta állapot élesítése óta, ám a Arora a Forbes azon kérdésére, miszerint hogy lesz ebből fenntartható üzlet, nem tudott konkrét tervvel szolgálni. Az alapító-vezető inkább csak általánosság szintjén említette a reklámokat, illetve azt, hogy esetleg cégek számára fizetős konstrukciót kínálnának.

Miközben a vállalkozás pénzügyi oldalról elég ingatagnak tűnik, tervekből, elérendő célokból nincs hiány. A Million Short hamarosan kap egy gyerekbarát verziót, amellyel például olyan kellemetlenségeket akarnak elkerülni, mint amilyennel a YouTube-nak kellett megbírkóznia nemrégiben. Arora reményei szerint, ha a fejlesztések és a marketing is megfelelően alakul, öt éven belül széles körben ismert és használt termék válik a net "elesettjeit" felkaroló keresőből.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.