A techvilág legismertebb betűje legutóbb 2015-ben váltott stílust. A mostani átalakítás finomabb a korábbinál, és egyelőre nem tudni, követi-e további dizájnváltás.
Hirdetés
 

Kicsit változtat ikonikus betűje kinézetén a Google. A dizájnváltás nem drasztikus, de mivel a világ egyik legjelentősebb vállalkozásáról van szó, még az ilyen apróságoknak is hírértéke van. Főleg azért, mert legutóbb ilyesmire közel tíz évvel ezelőtt szánta rá magát a cég.

A 2015 szeptemberében bevezetett dizájnváltás alkalmával a keresőóriás teljes logója (a Google szó), valamint a kisebb felületeken megjelenő önálló G betű is "felnőttesebb" betűtípust és írásmódot kapott. A négy színből álló, kerek nagy G így közel egy évtizedig volt velünk, de a cég a jelek szerint csendben elkezdte a leváltását.

Ahogy például a 9to5Google beszámolt róla, a változás már látható a vállalat iOS-es keresőalkalmazásának legfrissebb változatánál, és ugyanez az új stílus köszön vissza a Google app 16.18-as béta verziójánál. A korábban egymástól egyértelműen elválasztott színek itt folyamatos átmenettel csúsznak egymásba, amitől a logó még színesebbnek és élénkebbnek tűnik.

Egy irányba fésülik a frizurát?

A visszafogott és szélesebb körben egyelőre nem bevezetett módosítás talán az első lépés annak érdekében, hogy dizájnszinten kicsit összeboronálják a cég hagyományos szolgáltatásait és az újabb MI-megoldásokat. Utóbbiak esetében ugyanis már alapból színátmenetes megoldással éltek. A Gemini ikonja egy kékből lilába váltó csillagalakzat, az MI-asszisztens betűkkel kiírt logója pedig szintén ugyanilyen átmenettel jelenik meg.

A vállalat ugyanakkor egyelőre érdemben nem reagált a témával kapcsolatban, így az sem világos, hogy a közeljövőben ez a módosítás végigvonul-e a keresőóriás egyéb szolgáltatásain, mint amilyen például az amerikai kormányzat által éppen leszeletelni kívánt Chrome böngésző, vagy a rengeteg ember által használt Google Térkép (Maps).

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.